Jaj, Bum-Bum Becker, neked véged van!

Jaj, Bum-Bum Becker, neked véged van!

Fricz Tamás nagyon kemény cikke! Olvassák el!

Most aztán nagy bajban van Boris „Bum-Bum” Becker, a már visszavonult világklasszis teniszező. Hiába a hat Grand Slam győzelem (ebből három Wimbledonban, még tizenévesként!), hiába a számos – vagy inkább számolatlan – megnyert tenisztorna szerte a világban, hiába az olimpiai aranyérem párosban.

Ez mind nem számít, mert Becker 2021 július 6-án, a Fucsovics-Djokovics negyeddöntő alatt „odáig fajult”, hogy amikor a kamera már többször is megmutatta Fucsovics Marci kifejezetten dekoratív barátnőjét, a német bajnok a következőket jegyezte meg a BBC kommentátoraként: „Azt mondják, a magyar nők a világ legszebbjei. Ezt én nem tudom, de az biztos, hogy ő nagyon csinos.”

Na, ez kész. Ezért a mai nyugati világban minimum főbelövés jár, vagy még inkább felnégyelés.

A nemzetközi szivárványlobbi „természetesen” azonnal beindult, és rárontott Bum-Bum Beckerre. A Women in Sport and Percepcion Agency nevű nőjogi, feminista szervezet vezetője, nevezett Stephanie Hilborne így fogalmazott, nagyon tanulságosan: „Évtized óta azon dolgozunk, hogy megváltoztassuk a sportot körül lengő kultúrát, beleértve a nők tárgyiasítását. Amikor két férfi egy élő sportközvetítésben nyugodtan diskurálhat egy nő külleméről, akkor, azt hiszem, még sok munkánk van hátra.”

Bizony, bizony, figyelmeztető szavak ezek: Boris Becker nem más, mint egy megátalkodott, menthetetlen homofób és szexista, aki a nőkre tárgyként tekint.

Beckernek vége: kidobhatja az összes trófeáját az ablakon, az egész, kiemelkedő pályafutása mehet a kukába.

Hiszen azt merte mondani egy csinos nőről, hogy csinos.

Nem tudja, hogy a szélsőséges – vagy már nem is az, hanem átlagos? – feminista nőszervezetek szerint a nők már nem akarnak semmilyen dicséretet hallani a külsőjükről? Nem tudja, hogy a nők sikeres karrierpályájáról, munkabeli sztahanovista csúcsteljesítményeikről, határozottságukról, elszántságukról, erejükről, kitartásukról, vezetői képességeikről, a férfiaktól független, teljes önállóságukról szabad csak nekünk, férfiaknak beszélni a nőkkel kapcsolatban?

Egyszóval Bum-Bum most már csak egyet tehet: szégyenkezve elbujdosik valahol, és százszor leírja, hogy ha egy nőt meg akarok dicsérni, akkor annak csak a munkabírását és tudatos karrierpálya-építését dicsérhetem meg és semmi mást, a női külső érdektelen és lényegtelen körülménnyé vált, sőt, ennek szóbahozása bántó, sértő és diszkriminatív.

Hírdetés

És most véresen komolyra fordítva a szót, hadd tegyem fel a kérdést: mit akartok ti, szélsőséges feministák és szivárványos lobbista társaitok, azt, hogy nekünk, férfiaknak, elmenjen a kedvünk végképp az udvarlástól? A széptevéstől, a bókoktól, az udvariasságtól, az előzékenységtől?

Azt akarjátok, hogy totálisan elmenjen a kedvünktől méricskélni, hogy mit szabad és mit nem szabad mondani egy nőnek társaságban, utcán, milyen mozdulatokat tehetünk és milyeneket nem, hogy elmenjen a kedvünk az állandó méricskéléstől, ez ezzel járó újabb stressztől, inkább lemondjunk az évezredek óta a nők irányába tett természetes gesztusainkról?

És azt hiszitek, szerencsétlen szélsőséges szivárványosok, hogy ez a „férfiasság-korlátozás” a nők többségének tetszik?

Mit akartok tehát, ti Isten barmai?

Mélységesen tévedtek, és mindig tévedni fogtok, mert az örök emberi – férfi és női – természetet nem lehet legyőzni, hiába akarjátok. Erre bizonyíték szerencsére Fucsovics Marci barátnőjének a reagálása is Becker szavaira, aki azt mondta, hogy HA NŐ VAGY, akkor ez egy jó dolog egy férfitól…. HA NŐ VAGY ÉS CSINOS, akkor ezek szép szavak egy ÚRIEMBERTŐL.”

Ha nő vagy… – hát ez a lényeg. Ti, lilaködös szélsőliberális, elitista lobbisták, azt akarjátok, hogy a nő ne nő legyen, a férfi veszítse el a férfiasságát és önbizalmát, helyette jöjjön létre valamilyen, massza-szerű, a nemek között ingadozó, opálos, sziluettszerű új, fluid emberfajta, amely immáron nem több, mint a CÉGEK szorgalmas munkaereje, és alázatos fogyasztópolgár, vallási, nemzeti, nemi, faji identitás nélkül. Ahogy Hilborne írja: új kultúrát akarunk, és még sok munkánk van hátra.

És abban a világban csak egyetlen valamire nem lesz szükség: a gyermekre.

Hölgyeim, csinosak és még csinosabbak, akik még nők vagytok, segítsetek! Ezt a meccset a szivárványos vérszívókkal nélkületek már nem tudjuk megvívni, mert mögöttük állnak a globalista pénzügyi elit cinikus, aljas vérszívói, és dollármilliárdokkal segítik elő a Hilborne-félék ténykedését.

Mi férfiak mindig vigyáztunk rátok, hogy maradjatok nőknek, szabadnak, kedvesnek – ahogy írja József Attila a Thomas Mann üdvözlése című versében. Ti pedig vigyázzatok ránk, hogy mi férfiak férfiak maradjunk.

Mert ha nem így lesz, ez a világ halott lesz.

Fricz Tamás – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »