Szerdán délelőtt különleges eseménynek adott otthont a Mathias Corvinus Collegium (MCC): J. D. Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke látogatott el az intézménybe, ahol a diákok előtt zajló beszélgetésen vesz részt Szalai Zoltán főigazgató vendégeként.
Az alelnököt Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke, a miniszterelnök politikai tanácsadója köszöntötte. Sose volt még ilyan szoros kapcsolat az Egyesült Államok és Magyarország között, mondta, hozzátéve, hogy osztoznak Vance aggodalmán, miszerint túlságosan nagy a progresszív befolyás a felsőoktatáson – írta a Mandiner.
J. D. Vance alelnökkel Szalai Zoltán az MCC főigazgatója beszélgetett és feltette neki a kérdést, miért fogadta el az MCC meghívását. Vance azzal viccelődött, hogy a látogatást Orbán Viktor javasolta ebéd közben. De szerinte a szervezet bebizonyítja, hogy lehetséges olyan felsőoktatási intézmény, amely elkötelezett a nagyszerűség iránt, de közben elkötelezett az értékek mellett is, és fontosnak tartja a nyugati civilizáció felépítését.
A magyar választásokba való beavatkozásokkal kapcsolatban J. D. Vance megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megfenyegette Orbán Viktort és hozzátette, hogy egy ilyen lépés elfogadhatatlan. Az alelnök szerint a választásba való beavatkozás az is, hogy Ukrajna leállította a Barátság kőolajvezetéket.
Orbán Viktorról elmondta, hogy jó munkát végez és jó partner a békében. Szerinte a magyar miniszterelnök mindkét oldalt megérti, ami szerinte szükséges a konfliktus áttekintéséhez. Vance hozzátette: azt hitték könnyebb lesz lezárni az ukrán-orosz konfliktust. Elmondta: sokat segítettek a háttérben a nyugati vezetők, de a legsegítőkészebb Orbán Viktor volt.
„Nagyon sok baj van a politikai vezetéssel, különösen a brüsszeli bürokratákkal” – értékelt az amerikai alelnök. Példaként említette az energiapolitikát. Azt is mondta, hogy „botrány, amit az EU csinál Magyarországgal”.
Szalai Zoltán megkérdezte az alelnöktől, mit tanult meg a Yale Egyetemen eltöltött évek alatt: Vance elmondta, hogy megtanulta, hogyan működnek az elit rendszerek. Hozzátette: nagyon szűk az elit az Egyesült Államokban, és rendkívül elszigetelt. Találkozott olyan emberekkel, akik soha nem beszéltek átlagos emberekkel. Vance szerint fontos lenne meritokratikussá tenni az amerikai rendszert, és meg kellene szüntetni a faji alapú diszkriminációt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


