Izraelieket tartóztatnak föl a müncheni reptéren a németek – "Úgy bánnak velünk, mint a barmokkal"

Izraelieket tartóztatnak föl a müncheni reptéren a németek – "Úgy bánnak velünk, mint a barmokkal"

A müncheni repülőtéren már több mint fél napja vesztegel körülbelül 200 izraeli utas, miután tegnap este a poggyász leadása után nem szállhattak föl a TUIfly német légitársaság egyik olcsó, fapados járatára. A visszatartott utasok lidércnyomásról, hidegről és a német reptéri hatóságok embertelen viselkedéséről számoltak be a Jediot Áháronot című izraeli lapnak.

„Az okostelefonom mínusz három fokot mutat, az emberek a padlón fekszenek és szinte sírnak a hideg miatt”, panaszkodott az egyik izraeli utas Münchenből, majd elmondta: a beszállás visszatartása után a német reptéri személyzet tegnap este kiosztott minden utasnak egy 35 eurós csekket, hogy azon vásároljunk magunknak vacsorát a büfében, ám „odajött egy rendőr és azt ordítozta, hogy fogjuk a csekket és tűnjünk el a szeme elől. Úgy viselkednek velünk, mint a barmokkal”, mondta az utas, majd kiegészítésként hozzátette: Az utasok között állapotos nők, gyermekek és idősek is vannak, s éppen ezért egyszerűen gyalázat, amit a németek művelnek.

Hírdetés

Az egyik kommentelő, Jichák Tel-Avivból, máris levonta a várható következtetést: „A németek semmit nem változtak, s nem is fognak változni. A saját érdeketekben ezért többet ne utazzatok oda. Igyekeznek barátságosnak mutatkozni, ám amikor valami rendkívüli dolog történik, újra a klasszikus, barbár németekké válnak.”

Arról nem számolnak be a Jediot Áháronot szerkesztőségét felhívó izraeli utasok, hogy valójában mi váltotta ki a reptéri német rendőr fentebb említett ingerült válaszát (ha egyáltalán igaz – J. K.), s eddig azt sem tudtuk meg, hogy miért tartják vissza a Münchenből Tel-Avivba közlekedő járat gépét.

El-Kudszi – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »