Izraeli miniszterhelyettes aljaembereknek nevezte a zsidó telepeseket – lett is erre nácizás és vérvádazás

Izraeli miniszterhelyettes aljaembereknek nevezte a zsidó telepeseket – lett is erre nácizás és vérvádazás

Jáír Golán, izraeli gazdasági miniszterhelyettes, a kormánykoalíciós Merec párt képviselője, korábban az izraeli hadsereg vezérkari főnök helyettese a parlamenti tévécsatornának nyilatkozva kifejtette véleményét a ciszjordániai Náblusz város mellett létesített, ám az izraeli hatóságok által fölszámolt ciszjordániai Hómes zsidó településnek a környező palesztin falvakat gyakorta terrorizáló, temetőket meggyalázó, még az izraeli törvényeket is semmibe vevő fegyveres zsidó telepesekről. A Likud vezette ellenzék és a kormánypártok képviselői szinte egy emberként nácizták, ítélték el az egyébként igazat mondó miniszterhelyettest – írja a Má’árív és az inn.co.il hírportál.

Palesztin parasztok földjeit rabolták el a zsidó telep számára

A hír jobb megértése érdekében röviden ismertetjük a ciszjordániai Náblusz város közelében 2005-ig létezett Hómes nevű zsidó település eseményekben gazdag történetét és az újratelepítésére meg-megújuló kísérleteket. S egyben szeretnénk megvilágítani, hogy mennyire nincs jogi és erkölcsi alapja a korábban felszámolt Hómes zsidó település újratelepítésére vonatkozó követeléseknek.

Hómes zsidó település története azzal kezdődött, hogy a megszálló izraeli hadsereg 1978-ban „katonai célokra” parancsban kisajátított (magyarán: elrabolt) 700 dunám földet Burká és Szilát ed-Dáher palesztin falvak lakosaitól, amely területen a Béjtár-Nemzeti Ifjúság nevű szélsőséges, revizionista mozgalom tagjai létrehozták a települést. Izrael azonban 2005-ben az úgynevezett „elszakadási program” keretében fölszámolta az addig megszállt Gázai övezetben létesített zsidó településeket, illetve a megszállt Ciszjordániában négy, a többi zsidó településtől elszigetelt, távol eső zsidó telepet, köztük Hómest.

A mellékelt térképen láthatjuk, hogy a 2005-ben felszámolt Hómes zsidó település és közvetlen környezete, a Ciszjordániában vezető 60-as úttól jobbra, túlnyomórészt a környező palesztin falvak lakosaitól kisajátított földön (pirossal színezve) és csak kis mértékben, úgynevezett közterületen vagy állami földön épült (zölddel színezve). Egyébként az izraeli megszállók által „közterületnek” vagy „állami földnek” nevezett ingatlan is elrabolt vagyonnak számít. Utóbbi esetben a megrabolt fél nem magánszemély, hanem egy népcsoport, illetve a leendő palesztin állam.

Tömeges „zarándoklatokkal” követelik a zsidó település újranépesítését

A 2005-ös kiürítést követő években a szélsőséges zsidók számára valóságos zarándokhellyé vált a település helye, sőt 2009-től „Megújuló Hómes” néven zsidó vallási főiskolát, úgynevezett jesivát is rendszeresen működtettek a lebontott település helyén. A vallási iskolát időközben többször eltávolította a megszálló hadsereg, de a „hallgatók” mindig visszatérnek a hivatalosan zárt katonai területre… Az utolsó ilyen eltávolításra 2021 szeptemberében került sor. Csakhogy a „kisajátítási katonai parancs” a zsidó település felszámolása után is érvényben maradt, ami azt jelenti, hogy a földterület palesztin tulajdonosai továbbra sem művelhetik a földjeiket. Az Izraeli Legfelsőbb Bíróság 2013-as ítélete érvénytelenítette a kisajátítási parancsot, mire a palesztinok kimentek a földjeikre, de a megszálló katonaság újra meg újra elkergette őket.

A Legfelsőbb Bíróság és a katonaság együttes színjátéka

Hírdetés

Közben a helyszínre „zarándokló”, a kiürített Hómest újra benépesíteni kívánó zsidó polgári személyek is rendszeresen háborgatják, terrorizálják a palesztin falvak lakóit. A Legfelsőbb Bíróság közben ismét utasította a hadsereget, hogy tegye lehetővé a palesztinok számára földjeik megművelését, de ezt a megszálló katonaság továbbra is figyelmen kívül hagyja. Az izraeli kormány, akárcsak a Legfelsőbb Bíróság, tovább folytatja a szemfényvesztő színjátékot, aminek köszönhetően időnként egyre több, esetenként 10-12 ezer zsidó telepes „zarándokol el” a 2005-ben kiürített, s „zárt katonai területnek” nyilvánított zsidó település helyére. Magyarán, a terület valójában nem zárt a zsidó telepesek számára, de zárt a földterület valódi tulajdonosai, a palesztinok számára. 2017 májusában 12 ezer zsidó szélsőséges ékezett gyalogmenetben az egykori zsidó település területére, élükön Jiszráél Aumann Nobel-díjas matematikussal, s követelte Hómes újratelepítését.

A környező palesztin falvakba időnként „ellátogató” zsidó telepesek randalírozására válaszul 2021. december 16-án palesztin fegyveresek robogó autóból tüzelve agyonlőtték a Hómes zsidó település területén ismét felállított vallási főiskola egyik tanulóját, kettőt pedig megsebesítettek. A támadás után az izraeli parlamentben több képviselő is követelte, hogy tekintettel a gyilkosságra, a kormány engedélyezze a 2005-ben kiürített Hómes területén a vallási főiskola hivatalos működését, majd újranépesítését.

Igazat mondott a miniszterhelyettes – mire előhozakodtak a nácizmussal és a vérvádakkal

Jáír Golán miniszterhelyettes a zsidó telepesek követelésére reagálva a parlamenti tévében kérdésre válaszolva kijelentette:

Arról nem beszélnek, hogy azok az emberek, akik odamennek letelepedni, pogromot hajtanak végre Burká faluban, szétzúzzák a sírköveket. Nekünk sírköveket kell meggyaláznunk? Ezek nem emberek, ezek aljaemberek, megvetendő emberek. Mi, zsidók a történelem folyamán megszenvedtük a pogromokat, s ezek meg pogromot hajtanak végre mások ellen. Ezeknek nem szabad semmilyen háttértámogatást adni, hanem erővel el kell távolítani őket erről a helyről, s vissza kell állítani a törvényességet és a rendet. Ez a szélsőséges nacionalista őrjöngés számunkra katasztrófát eredményezhet. Ezek az emberek több millió palesztint akarnak bekebelezni közénk – mondta Jáír Golán izraeli miniszterhelyettes.

Nem késtek az elmarasztaló válaszok. Náftáli Bennett miniszterelnök azt mondta:

Jáír Golán szavai a hómesi zsidó telepesekről megrendítőek, általánosítóak, s majdhogynem felérnek egy vérváddal. A Júdeában és Szamariában (Ciszjordánia – H. J.) végrehajtott zsidótelepítés napjaink úttörő tettének számít.

A pogromot is rendező zsidó telepesek valójában értékes emberek

A másik békegalamb, Beni Ganz hadügyminiszter így vélekedett:

Részvétlátogatást tettem Jehudá Diemantman (a palesztin fegyverek által meggyilkolt zsidó telepes – H. J.) családjánál, s a Hómesben levő emberek egy részével is találkoztam. Leszögezem: azzal együtt, hogy a törvényeket be kell tartani, értékes emberekről van szó (akik Molotov-koktélt dobnak a palesztin falvak házaira, összezúzzák a palesztin temetők sírköveit – H. J.), akik senki másnál nem szeretik kevésbé ezt az országot – mondta az izraeli hadügyminiszter és egyben csere-miniszterelnök.

Mátán Káháná vallásügyi miniszter twitteres bejegyzésében a Wikipédia meghatározását idézte:

Az aljaember (németül: Untermensch) hírhedt kifejezés, amellyel ideológiájuknak   megfelelően a nácik illették az „alsóbb rendű embereket”.

Binjámin Netanjáhu, korábbi miniszterelnök, a Likud vezére is megszólalt:

A zsidó telepesek Júdeában és Szamariában nem aljaemberek, amiképpen nevezte őket ma Jáír Golán miniszterhelyettes, a Bennett-kormány tagja. A zsidó telepesek úttörő cionisták, akik betelepítik ősatyáink hagyatékát. A zsidó nép ellen használatos náci terminológiából kölcsönzött mondás után Bennett miniszterelnöknek még ma le kell mondatnia Jáír Golánt.

Jáír Golán kitart korábbi véleménye mellett

Jáír Golán, aki a politikai pályafutása előtt azt izraeli hadsereg tábornokaként vezérkari főnök-helyettes is volt, a felháborodásokra reagálva kijelentette:

Valóban nem éppen szerencsés megnyilatkozás volt az érzelmek felkorbácsolása és a mély fájdalom idején (a zsidó telepes agyonlövése után – H. J.). Csakhogy a baj nem az én megnyilatkozásommal van, hanem azzal, hogy van egy társaság, amely módszeresen és következetesen bántalmaz ártatlan embereket (a palesztinokat – H. J.) és az izraeli hadsereg katonáit. Sajnálom, hogy így nyilatkoztam, amely talán nem volt szerencsés kifejezés, de az ilyesmi megeshet egy interjúban. Meg kell azonban jegyeznem, hogy az utóbbi időben megkétszereződött a zsidó telepesek erőszakos cselekedeteinek száma Júdeában és Szamariában – mondta Jáír Golán miniszterhelyettes.

H. J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »