Izraeli miniszterelnök: Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal Mészáros Richárd2025. 06. 24., k – 09:41
Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
„A hadműveleti célok elérésének fényében és teljes összhangban (Donald) Trump (amerikai) elnökkel, Izrael elfogadta az elnök javaslatát egy kétoldalú tűzszünetre” – közölte a miniszterelnök.
„Izrael eltávolította létének azonnali fenyegetését mind az atom-, mind a ballisztikusrakéta-támadások terén” – jelentette ki a kormányfő.
Hozzátette: „a tűzszünet minden megsértésére Izrael erőteljesen válaszolni fog”.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az X közösségi médiában korán reggel azt írta, hogy Irán „egészen az utolsó pillanatig, reggel 4 óráig harcolt.”
Reggel 5-kor az izraeli hadsereg bejelentette, hogy iráni rakéták indítását észlelték Izrael felé, és országszerte légiriadók kezdődtek. Még a tűzszünet hivatalos kezdete, reggel hét után is indítottak Iránból rakétákat, és Izrael északi részein légiriadót rendeltek el.
Kapcsolódó cikkünk
Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy életbe lépett a fegyverszünet Izrael és Irán között.
A közlést a Truth Social közösségi oldalon tette közzé, hozzátéve, arra kéri a feleket, hogy tartsák be a megállapodást. Az iráni állami média szintén beszámolt a tűzszünet kezdetéről, ugyanakkor hivatalos izraeli állásfoglalás egyelőre nem érkezett.
Trump korábbi nyilatkozata szerint a teljes fegyverszünethez mindkét félnek be kell fejeznie a még folyamatban lévő katonai műveleteit. Az amerikai elnök pontosítása alapján Irán kezdte meg először a tűzszünet betartását, míg Izrael 12 órával később csatlakozik. A tervek szerint a harcoknak 24 órán belül teljesen véget kell érniük, ez idő alatt pedig mindkét fél békés és felelősségteljes magatartásra kötelezett.
Az iráni külügyminiszter, Abbás Aragcsi viszont cáfolta Trump bejelentését. Közösségi médiás üzenetében azt írta, Teherán nem kötött hivatalos tűzszüneti megállapodást Izraellel. Ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben Izrael leállítja katonai műveleteit, Irán sem folytat további válaszlépéseket. Aragcsi hangsúlyozta, hogy a végleges döntést a fegyverszünetről később hozzák meg.
Izrael részéről eddig nem érkezett hivatalos reakció a bejelentett fegyverszünetre. Helyi beszámolók szerint teheráni idő szerint hajnali 4 óra után nem történt újabb támadás iráni célpontok ellen. Ezzel párhuzamosan Irán közölte, hogy saját katonai műveletei is reggel 4 óráig tartottak.
A feszültségek közepette izraeli források arról számoltak be, hogy Beer Sheva városában légicsapás érte egy lakóépületet, amelyben legalább négy ember vesztette életét. A helyzet további alakulásáról és a fegyverszünet véglegesítéséről a közeljövőben várhatók további hivatalos nyilatkozatok.
(tasr)
Kapcsolódó cikkünk
Az iráni állami média kedden kora reggel megerősítette a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett tűzszünetet Izraellel, ugyanakkor Izrael újabb iráni rakétatámadásról számolt be. Trump egy új üzenetben azt kérte, egyik fél se sértse meg a fegyvernyugvást.
Tűzszünetre „kényszerítették az ellenséget” – közölte kedden élő adásban az iráni televízió.
Az izraeli hadsereg azonban szinte egyidejűleg jelentette, hogy Iránból újabb rakétatámadás indult Izrael felé.
Később a hadsereg bejelentette: feloldja azt az intézkedést, amelynek keretében Izrael teljes lakosságát arra kérték, hogy maradjon a háborús búvóhelyek közelében.
Donald Trump amerikai elnök washingtoni idő szerint hétfőn este jelentette be a Truth Social közösségi platformján, hogy Irán és Izrael között létrejött a tűzszüneti megállapodás, amely kedden életbe is lépett.
A tűzszünet életbe lépése után 24 órával „hivatalosan befejeződik a 12 napos háború” – írta az elnök.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ezt követően az X platformon közölte, hogy még nem volt megállapodás a tűzszünetről, azonban amennyiben Izrael teheráni idő szerint hajnali 4 óráig befejezi az iráni nép elleni „törvénytelen agresszióját”, akkor Irán nem folytatja válaszlépéseit.
Aragcsi később arról is beszámolt az X-en, hogy a katonai műveletek „az utolsó pillanatig folytatódtak, hajnali 4 órakor”.
Donald Trump kedden közölte, hogy az Izrael és Irán közötti tűzszünet már érvényben van. „A tűzszünet immár életbe lépett. Kérem, ne szegjék meg!” – írta az elnök a Truth Social platformon.

Többen meghaltak és megsebesültek a kedd reggeli iráni rakétatűzben Izraelben – jelentette a helyi mentőszolgálat.
A várható tűzszünet előtti órákban szinte az egész országban légvédelmi riadók ébresztették az izraelieket. Irán több hullámban ballisztikus rakétákat indított, amelyek egyike becsapódott egy hétemeletes épületbe Izrael déli részén, Beér-Seva városában.
A mentők első jelentései szerint négyen életüket vesztették, és legkevesebb heten megsebesültek a házat ért találatban. Az irániak reggel hétig két órán át hat hullámban indítottak rakétákat izraeli városok és falvak irányába, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy reggel hétkor életbe lép a tűzszünet Irán és Izrael között.
Beér-Sevában a halálos áldozatok mellett ketten közepesen, többen könnyebben megsebesültek. Az ismétlődő légiriadók miatt a mentők csak fokozatosan tudták kiszabadítani a védelmet biztosító óvóhelyen rekedt túlélőket.
Az izraeli 13-as kereskedelmi televízió értesülése szerint az iráni állami televízió bejelentette, hogy Teherán a ballisztikus rakéták reggeli, Izrael elleni támadásával befejezettnek tekinti a tizenkét nappal ezelőtt kezdődött háborút Izraellel.

Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »