Izraeli matematikus: mindegy, mit lépnek a kormányok, a járvány magától megszűnik 70 nap után

Izraeli matematikus: mindegy, mit lépnek a kormányok, a járvány magától megszűnik 70 nap után

Isaac Ben-Israel, egy elismert izraeli matematikus szerint a számok magukért beszélnek: a statisztika azt mutatja, hogy a koronavírus terjedése 40 nap után ér a csúcsra, és 70 nap után magától megáll. Ezt a megállapítást ugyanakkor vitatja Gabi Barbash kórházigazgató, az egészségügyi tárca volt igazgatója – írja a The Times of Israel nyomán a Neokohn.

Mindegy, hogy hol, és mindegy, hogy milyen lépéseket hoz az adott kormány, a koronavírus terjedése 40 nap után ér a csúcsra, és 70 nap után szinte a nullára esik az új fertőzések száma – ezt állítja a statisztikai adatok alapján Isaac Ben-Israel, a Tel-Aviv-i Egyetem biztonsági tanulmányok programjának vezetője, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Tanács elnöke.

A 12-es csatornának elmondta, hogy kutatótársával arra a megállapításra jutott, elemezve az új esetek növekedését és csökkenését a különböző országokban, hogy „van egy meghatározott minta, a számok magukért beszélnek”.

A szociális távolságtartást maga is támogatja, de a gazdaságok világszerte tapasztalt leállítása szerinte bizonyíthatóan hibás lépés a statisztikák fényében.

Izrael esetében megjegyezte, hogy

normális esetben is körülbelül 140 ember meghal az országban minden nap. Azért leállítani szinte a teljes gazdaságot, mert a vírus megöl még egy vagy két embert, az súlyos hiba, és szükségtelenül kerül a GDP 20 százalékába.

A tévé megszólaltatta Gabi Barbash professzort, kórházigazgatót is, az egészségügyi tárca volt főigazgatóját, aki szerint Ben-Israel téved, a halottak száma pedig jóval magasabb lenne, ha Izrael és már országok nem tettek volna lépéseket.

Hírdetés

A matematikus szerint viszont a számok, azokból az országokból, mint például Svédország, Taiwan, Szingapúr, ahol nem vezettek be szigorú korlátozásokat a gazdaságban, az ő állítását igazolják.

Barbash New Yorkot említette ellenpéldaként, amely bizonyítja Ben-Israel tévedését. A matematikus ehhez hozzáfűzte, hogy az éppen az ő elméletét igazolja, amely szerint 40 napig emelkedik az új esetek száma, utána viszont csökkenés következik.

Azt ugyanakkor ő sem tudta megmondani, hogy az általa említett jelenséget mi magyarázza.

„Nincs rá magyarázatom. Sokféle spekuláció létezik, talán az éghajlathoz van köze, vagy a vírusnak ez a saját élettartama” – mondta a matematikus.

Szerinte a nagy lezárások a „tömeghisztéria” miatt történtek, a szociális távolságtartás elegendő lenne.

Amennyiben a lezárások nem járnának ekkora gazdasági visszaeséssel Izraelben és máshol, akkor nem lenne probléma.

„Akkor viszont nem kellene az egész országot lezárni, amikor a lakosság többsége nincs komoly veszélynek kitéve” – fogalmazott Ben-Israel.

Azt is megkérdezték tőle, hogy szerinte Olaszországban miért volt ilyen kiugróan magas a halottak száma. A professzor szerint az olasz egészségügyi rendszer eleve túl volt terhelve, 3 éve is összeomlott az influenzajárvány miatt.

Barbash viszont azt kérte, hogy ne engedjék, hogy matematikusok határozzák meg, mikor oldják fel a lezárásokat, mert ők semmit sem tudnak a biológiáról.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »