Izraeli hadügyminiszter: Az Iszlám Államot török pénzből finanszírozzák

Izraeli hadügyminiszter: Az Iszlám Államot török pénzből finanszírozzák

A hetekben történt hivatalos török-izraeli megbékélés ellenére Izrael hadügyminisztere Moshe Yaalon ugyanazzal vádolta a keddi napon a Török államot, amivel már oly sokan, vagyis  azzal, hogy az Erdogan-vezette állam finanszírozza a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetet.

“Ahogyan azt önök is tudják, az Iszlám Állam nagyon hossszú ideig élvezte a török pénzt az olajáért cserébe.” nyilatkozta  az újságíróknak Yaalon Athénban.

“Törökország, a török kormány és a török vezetőség előtt a választás, hogy részt akarnak-e venni bármi jelentős lépésben a terrorizmus elleni harcban.”

Hírdetés

Yaalon szavait a görög miniszterelnök, Panos Kammenos is megerősítette, aki szerint a legnagyobb része a véres olajkereskedelemnek Törökországon keresztül kerül lebonyolításra.

A helyzet érdekessége, hogy egyik tisztségviselőnek sem jutott eszébe ilyen vádakkal illetni Törökországot eddig, pedig Szíria és Irak már hosszú ideje megpróbálja felhívni a nemzetközi közösség figyelmét Törökország bűnrészességére, csak most jöttek rá hirtelen, hogy mi a helyzet, azután, hogy a szíriai kormányerők orosz támogatással elértek egészen a török határig, jelentős területeket szabadítva fel északi offenzívájuk során.

Amiről ugyanakkor Yaalon nem beszélt, az az, hogy számos olyan szíriai forrás van, mely arról tanúskodik, hogy Izrael hadserege és vezetősége részt vesz egy másik Szíriában harcoló kormányellenes terroristacsoport, a Nuszra Front finanszírozásában. Az al-Kaida szárnyaként működő Nuszra Front az orosz beavatkozás előtt a szír jelentések szerint szinte korlátlan támogatást élvezett a zsidó állam irányából, sőt, állítólag az izraeli légierő is résztvett a kormányerők elleni harcban a déli területeken. Ennek köszönhető, hogy Bashar al-Assad szír elnök egy alkalommal gúnyosan azzal vádolta Izraelt, hogy valójában nem más, mint az al-Kaida légiereje.

Orientalista.hu – Cadmus


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »