Izraeli guruk segítik a Smer kampányát – nem is rosszul

Izraeli guruk segítik a Smer kampányát – nem is rosszul

Akinek van rá szeme, láthatja, a korábban avíttas, jóindulattal is legfeljebb klasszikusnak nevezhető kampányokat folytató Smer-SD a mostani kampányidőszakra egészen vállalható, uram bocsá’ szórakoztató kampányvideókkal rukkolt elő. A Denník N egy terjedelmes írásban mutatja be, honnan is fúj a szél.

Bár az ellenzéki politikusok torzsalkodását óvodás gyermekekkel eljátszató reklámvideó sokaknál kiverte a biztosítékot, megvalósítását nem érheti kritika. Ahogy, szigorúan szakmai szempontból, jól sikerült a Kiska „vízióját” felvázoló legújabb anyaguk is. Az előbbi videó volt az első azon ötletes és modern kampányanyagok hosszú sorában, amellyel Ficóék arról igyekeznek meggyőzni a választókat, nem csak a vidéki nyugdíjasok pártja a Smer, ha kell tudnak ők humorosak és fiatalosak is lenni.

Látták például az ellenzéki politikusokból WhatsApp üzenetek formájában gúnyt űző anyagot? Mondjuk ki, zseniális!

Az ellenzéki portál kiderítette az irányváltás okát: a párt korábbi szlovák szakembereit izraeli kampánygurukra cserélte, s mint írják, a párttal együttműködő szlovák kampányguruk legfeljebb már csak a megvalósításból vehetik ki részüket. Az izraeliek ugyanis nem csak tanácsokat adnak, konkrét szlogenekkel, videós- és reklámötletekkel is szolgálnak, ha kell. A Denník N azt állítja, az izraeli szakemberek heti több napot is a párt székházában töltenek, olyan eddig a szlovák politikában alig használt trükkökkel segítve a Smert, mint a nagyüzemi közösségi hálós adatfeldolgozás. A nagyközönség számára is hozzáférhető adatok alapján úgy tűnik, a párt FB-profilját jelenleg kábé egy tucat személy kezeli, egyikük egy izraeli szakember. Minden bizonnyal neki és kollégáinak köszönhető a már említett „ovis” videó is, amelyet az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjáhú egyik kampányában sütöttek el korábban.

Hírdetés

A portál megkeresett néhány szlovák kampányszakembert, de egyikük sem tudott (vagy akart) bővebb információval szolgálni arról, kik is pontosan a Smer segítői.

A Smer, a Transparency International helyi leágazása szerint, csak az elmúlt egy hétben 60 ezer eurónál is többet szórt el Facebook, Instagram és Google kampányokra. Ez több, mint amennyit az összes többi párt költött, együttesen! A videók nagy részét a bukott belügyminiszter, Robert Kaliňák öccse, Milan cége gyártja. A Denník N  megpróbálta telefonon elérni őt, de miután feltették neki kérdéseiket, szó nélkül lerakta a telefont.

Jól látható, hogy a párt jelenlegi kampánya két ágon fut. A billboardokról Pellegrini kicsit borostás, de mosolygós feje kacsint ránk, mondván, ők hozzák el a kánaánt és a „felelősségteljes változást” az ország sokat látott lakosságának, amely üzenet annak fényében igen furcsa, hogy nem egy kormányzásra készülő ellenzéki pártról, hanem a regnáló kormányerőről van szó. A másik, egyre nagyobb szerephez jutó vonal az ellenfelek lejáratásában látja a megoldás és a győzelem kulcsát. Az ovis vagy Andrej Kiska „négeres” videója ennek iskolapéldája

Az irányváltás stratégiai szempontból igen érdekes kérdéseket vet fel. Az ugyanis minden felmérésből látszik, sőt az utóbbi években már-már az unásig elcsépelt tény, hogy a Smer leginkább az idősebb választók körében népszerű. Olyan idősebb választók körében, akik feltehetően nem lógnak egész nap az Instán és fogalmuk sincs arról, mi fán terem a Viber. Ezekkel a videókkal nyilván a párt által eddig elhanyagolt fiatalabb választókat kívánják megszólítani (Kaliňák például éppen saját, 28 éves unokaöccsét futtatja a Facebookon), ugyanakkor nem biztos, hogy a választásokig hátralevő szűk másfél hónap erre elegendőnek bizonyul.

A Focus ma megjelent felmérése alapján van min aggódniuk, az ügynökség ugyanis 18% körül méri a Smert, amely mintegy egy százalékos visszaesést jelent decemberi eredményeikhez képest. Azért várjuk ki a végét, előrukkolhatnak még néhány videóval addig!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »