Izraeli etnikai bomba – Sunday Times

genebomb

Kamattal visszajáró kölcsönkenyér

1998 decembere óta egy „PVC padló”, majd egyéb néven megjelenő nicktulajdonos rendszeresen azt kommenteli, miként lehet nekem bármit is elhinni, amikor azt a hazugságot voltam képes kitalálni és leírni, hogy Izrael génbomba gyártásával kísérletezik.

Ha egy ilyen figurát 18 év után is ennyire kikészít egy cikk – mint tanújelét adta ennek egy pár napja is -, akkor ideje annak nagyobb nyilvánosságot adni.

Jellemző balliberális vonás: minden mondatukban a jelenről is hazudnak, de igazán a múltról imádnak hazudni, hiszen minél messzibbre megyünk vissza az időben, annál inkább számíthatnak arra, hogy a tényeknek kényelemből szinte senki nem néz utána.

Ezért teszem blogom „Élő archívum” rovatában elérhetővé a Demokratában 1998. december 18-i számában megjelent és ezt a figurát még ma is halálra idegesítő cikkemet.

Hogy egyeseknél a kaján öröm, másoknál a habzó düh nagyobb legyen, a cikk alá csatoltam a Wikpedia „Etnikai biofegyver” című (angol nyelvű) cikkét.

……………………………………………………………………………………………………………

MIKOR “ROBBAN” A ZSIDÓKÍMÉLŐ, ETNIKAI BOMBA?

A Sunday Times cikke

Izrael biológiai “etnikai bomba” kifejlesztésén dolgozik, amely faji alapon öl, írta a tekintélyes brit lap, a Times vasárnapi kiadása, a Sunday Times november 15-én.

A biológiai fegyver “beállítható” úgy, hogy arabokat – például palesztin arabokat vagy iraki arabokat – gyilkoljon meg, de sértetlenül hagyja a zsidókat.

Zsidó tudósok teljes gőzzel kísérleteznek a fegyveren a Tel Aviv melletti, szupertitkos Nesz Ciona biofegyver laboratóriumban. A cél: a vírusok és bizonyos baktériumok azon képességének felhasználása, hogy az  áldozat sejtjeiben lévő DNS-t megváltoztassák. A kísérletek génsebészeti úton igyekeznek olyan halálos mikroorganizmusokat kialakítani, amelyek csak a kiválasztott jellegű géneket támadják meg. Izraeli kutatóknak a jelentések szerint máris sikerült azonosítaniuk olyan géneket, amelyek csak az arabok genetikai felépítésében található és ebből genetikailag módosított baktériumokat és vírusokat hoztak létre. A programon dolgozó egyik tudós – természetesen neve elhallgatását kikötve – hangsúlyozta,  a feladat rendkívül bonyolult, mivel az arabok és a zsidók is sémita eredetűek, de tette hozzá,  kollégáinak “sikerült bizonyos arab közösségek – főként irakiak – genetikai profiljának egy adott jellemzőjét azonosítani.”

Az izraeli parlament, a Knesszet, egyes baloldali tagjai a kormányt azzal vádolták, hogy “Dr. Mengele munkáját folytatják.” Dedi Zucker, a Knesszet tagja november 14-én kijelentette: “Morálisan, történelmünk, hagyományaink és tapasztalatunk alapján az ilyen fegyver iszonyatos szörnyeteg, amelyet be kell tiltani.”

Más szakértők hozzátették: az etnikai céllal gyártott fegyverek gyakorlatilag legyárthatók, de azok létrehozásának következményei borzalmasak.

Tavaly az amerikai külügyminisztérium egyik bizalmas jelentése figyelmeztetett arra, hogy biológiai szereket génsebészettel létre lehet hozni egy újfajta, halálos fegyver előállítása érdekében. William Cohen amerikai védelmi miniszter pedig kijelentette, hogy kapott jelentéseket, melyek szerint valahol  “bizonyos fajta patogéneket hoznak létre, amelyek etnikai-specifikusok.” November elején egy izraeli hírszerzőforrás megerősítette, hogy Cohen nyilvánvalóan Izraelre gondolt.

Porton Down az Egyesült Királyság biológiai védelmi intézménye, ahol  a múlt hónap elején  kijelentették, hogy az Izraelben kísérleti stádiumban lévő fegyverek elméletileg lehetségesek, és, mondta szóvivőjük: “Elértünk egy olyan pontot, ahol nyilvánvalóan szükség van nemzetközi egyezményre a biológiai fegyverek megállítása érdekében”.

A Brit Orvosok Egyesülete olyan mértékben aggódik az új, genetikai fegyver kifejlesztése miatt, hogy vizsgálatot kezdeményezett, melyről jelentését januárban hozzák nyilvánosságra. A jelentés összeállításáért felelős team vezetője már most kijelentette: “Az etnikailag célzott biológiai alapú fegyverrel egy lakosság körében még adott csoportokat is meg lehet támadni. A hadtörténelem – amely hemzseg az etnikai okokból kiváltott konfliktusoktól –  mutatja, milyen veszélyről van szó.”

A Nesz Ciona laboratórium vegyi és biológiai fegyvereket gyárt és egymaga – külföldi katonai szakértők szerint – nagyobb az összes arab és iráni biofegyver laboratóriumnál együttvéve.

Mind Izrael, mind az amerikai és a holland hatóságok számára rendkívül kínos volt az, hogy mostanában derült ki, az 1992-ben Amszterdamban lezuhant izraeli szállítógép a Sarin nevű, halálos ideggáz indítóvegyszereit szállította. Pontosabban 190 liter dimetil-metilfoszfonátot (DMMP). A vegyszereket egy amerikai cég küldte Izraelbe. A mentésnél segítséget nyújtók még ma is bőrbetegségben, allergiában szenvednek, valamint immunrendszerük legyengült. A vegyszerek rendeltetési helye a nesz cionai halálgyár volt, olvasható a Berliner Morgenpost idei, október 8-i számában (is).

A rasszista pusztítás lehetőségére elsőként a Genetics Forum c.  genetikai szakfolyóirat 1997. februári száma hívta fel a figyelmet. A havilap  a fentebb említett Brit Orvosok Egyesülete tudományetikai tagozatának vezetője  – ugyanaz a személy, aki most a veszélyre felhívó jelentést összeállító orvoscsoport feje – felszólalását ismertette, mely a Világ Orvostudományi Társaságának  1996-ban, Dél-Afrikában tartott konferenciáján hangzott el. A brit orvosnő felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy már “most is megvan  az elméleti lehetősége anatómiai vagy fiziológiai rendszerek – beleértve a látás – célbavételére  úgy, hogy az emberek genetikai hasonlóságát vagy különbözőségét veszik alapul.” Majd hozzátette: “A genetikai fegyverek potenciális hatása alattomosabb, de kevésbé nyilvánvaló lehet, mint bármi, ami jelenleg létezik. Például készíthető egy olyan hatóanyag, mellyel sterilitást vagy halálos, örökölhető betegséget lehet létrehozni.”

A Nesz Ciona szörnyű titkát most az Egyesült Királyság legtekintélyesebb lapja, a tekintélyes konzervatív londoni Times vasárnapi kiadása, a Sunday Times november 15-i száma ismertette. Hetilapunk a faji fegyver hírének közlésével érthetően várt, ugyanis nem hittük, hogy a világtörténelem eddig minden bizonnyal legiszonyatosabb pusztítóeszközének kikísérletezéséről szóló híreket a pénzes média és a közszolgálati adók elhallgatják. Egészen egyszerűen erre még – noha már megéltünk nyolc év liberális médiaterrort – mi sem voltunk felkészülve. De megtörtént, mint a lap két tudósítója, Uzi Mahnaimi és Marie Colvin azt jelentette.

———————————————————————————————-

en.wikipedia.org

Ethnic bioweapon – Wikipedia, the free encyclopedia

An ethnic bioweapon (biogenetic weapon) aims to harm only or primarily persons of specific ethnicities or genotypes.

History[edit]

Usage of natural disease as a weapon in conflicts has a long history. In Nepal, its rulers maintained a malaria-infected Terai forest as natural barrier against invaders from the Ganges Plains. Natives of Terai have natural resistance to malaria, while the invaders didn’t.[1]

Hírdetés

One of the first modern fictional discussions of ethnic weapons is in Robert A. Heinlein‘s 1942 novel Sixth Column (republished as The Day After Tomorrow) in which a race-specific radiation weapon is used against a so-called “Pan-Asian” invader[citation needed].

Genetic weapons[edit]

In 1997, U.S. Secretary of Defense William Cohen referred to the concept as a possible risk.[2] In 1998 some biological weapon experts considered such a “genetic weapon” a plausible possibility, and believed the former Soviet Union had undertaken some research on the influence of various substances on human genes.[3]

The possibility of a “genetic bomb” is presented in Vincent Sarich‘s and Frank Miele‘s book, Race: The Reality of Human Differences, published in 2004. The authors believe that information from the Human Genome Project will be used in just such a manner.

In 2004, The Guardian reported that the British Medical Association (BMA) considered bioweapons designed to target certain ethnic groups as a possibility, and highlighted problems that advances in science for such things as “treatment to Alzheimer’s and other debilitating diseases” could also be used for malign purposes.[4]

In 2005 the official view of the International Committee of the Red Cross was “The potential to target a particular ethnic group with a biological agent is probably not far off. These scenarios are not the product of the ICRC’s imagination but have either occurred or been identified by countless independent and governmental experts.”[5]

In 2012, The Atlantic wrote that a specific virus that targets individuals with a specific DNA sequence is within possibility in the near future. The magazine put forward a hypothetical scenario of a virus which caused mild flu to the general population but deadly symptoms to the President of the United States. They cite advances in personalized gene therapy as evidence.[6]

Israeli “ethno-bomb” controversy[edit]

In November 1998, The Sunday Times reported that Israel was attempting to build an “ethno-bomb” containing a biological agent that could specifically target genetic traits present amongst Arab populations.[7] Wired News also reported the story,[8][9] as did Foreign Report.[10]

The article was quickly denounced as a hoax. Microbiologists and geneticists were skeptical towards the scientific plausibility of such a biological agent.[11] The New York Post, describing the claims as “blood libel“, reported that the likely source for the story was a work of science fiction by Israeli academic Doron Stanitsky. Stanitsky had sent his completely fictional work about such a weapon to Israeli newspapers two years before. The article also noted the views of genetic researchers who claimed the idea as “wholly fantastical”, with others claiming that the weapon was theoretically possible.[12]

A planned second installment of the article never appeared, and no sources were ever identified. Neither of the authors of the Sunday Times story, Uzi Mahnaimi and Marie Colvin, have spoken publicly on the matter[citation needed].

Russian ban on export of biological samples[edit]

In May 2007, Russian newspaper Kommersant reported that the Russian government banned all exports of human biosamples.[13] The report claims that the reason for the ban was a secret FSB report about on-going development of “genetic bioweapons” targeting Russian population by Western institutions. The report mentions the Harvard School of Public Health, American International Health Alliance, United States Department of Justice Environment and Natural Resources Division, Karolinska Institutet and United States Agency for International Development.

See also[edit]

  • Race in biomedicine
  • Pharmacogenomics
  • Toxicogenomics
  • Project Coast
  • Biological warfare
  • Wouter Basson
  • Syphon Filter, a video game in which terrorists attempt to release a genetically programmable virus.
  • Prayer of the Rollerboys
  • References[edit]

  • Jump up ^ The Terai Forests, Forest Monitor, 2006
  • Jump up ^ William Cohen (1997-04-28). “Terrorism, Weapons of Mass Destruction, and U.S. Strategy”. Sam Nunn Policy Forum, University of Georgia. Archived from the original on 2004-11-18. Retrieved 2006-07-12.
  • Jump up ^ Interview of Dr Christopher Davis, UK Defence Intelligence Staff, Plague War, Frontline, PBS, October 1998
  • Jump up ^ Adam, David (28 October 2004), Could you make a genetically targeted weapon?, The Guardian
  • Jump up ^ Preventing the use of biological and chemical weapons: 80 years on, Official Statement by Jacques Forster, vice-president of the ICRC, 10-06-2005
  • Jump up ^ Hessel, Andrew (2012), Hacking the President’s DNA, The Atlantic
  • Jump up ^ Uzi Mahnaimi; Marie Colvin (1998-11-15). “Israel planning ‘ethnic’ bomb as Saddam caves in”. The Sunday Times.
  • Jump up ^ “Israel’s Ethnic Weapon?”. Wired News. 1998-11-16.
  • Jump up ^ James Ridgeway (1999-02-02). “Ethnic Warfare”. The Village Voice.
  • Jump up ^ “UPI report”.
  • Jump up ^ “Debunking the “ethno-bomb””. Salon.com. 1998-12-02. Retrieved 2006-07-11.
  • Jump up ^ “Now Playing: A Blood Libel For The 21st Century”. New York Post. 1998-11-22.
  • Jump up ^ “Россия блюдет человеческий образец”. Kommersant. 2007-05-29. Retrieved 2007-05-29.
  • External links[edit]

  • New biological weapons: Science fiction or moral imperative?, Robin Coupland, Red Cross Red Crescent, July 1999
  • Genetic weapons: a 21st-century nightmare?, Ethirajan Anbarasan, UNESCO Courier, March 1999
  • Is all fair in biological warfare?, Journal of Medical Ethics, June 2009.
  •  

     


    Forrás:lovasistvan.hu
    Tovább a cikkre »