Izraeli bűnöző vallomásával is igyekeznek megakadályozni az "ördög ügyvédje" kiadatását Magyarországnak

Izraeli bűnöző vallomásával is igyekeznek megakadályozni az "ördög ügyvédje" kiadatását Magyarországnak

Keserű Sándor Izrael 2018-ban Izraelbe szökött, még mielőtt a másodfokú bíróság közel 100 millió forintos megvesztegetési bűncselekmény elkövetéséért hét év szabadságvesztésre ítélte. A két ország közti kiadatási egyezmény értelmében közben Magyarország kérte a kiadatását, de Keserű azt megfellebbezte azzal az indokkal, hogy a magyarországi börtönben zsidósága miatt súlyosan bántalmaznák, s a jelenlegi kormány ellen kifejtett politikai tevékenysége miatt politikai bosszú áldozata lenne. Keserű fellebbezését 2021 szeptemberében az Izraeli Legfelsőbb Bíróság is elutasította, s így a végső döntés joga most az izraeli igazságügyi miniszter kezében van, aki a jelek szerint megvárja a magyarországi választások kimenetelét – írja a Mákor Rison hírportál.

Zsidósága miatt ítélték el és politikai üldöztetés áldozata lett

Keserű Sándor Izrael magyar állampolgárt a másodfokon eljáró magyar bíróság 2019-ben hétéves szabadságvesztésre ítélte közel 100 millió forintnyi megvesztegetési pénz kérése és elfogadása miatt. Az ítélethirdetés előtt, 2018 tavaszán azonban Keserű Izraelbe szökött. A Magyarországnak történő kiadatását kirendelt ügyvédje azzal az állítással kívánja megakadályozni, hogy Keserű zsidósága, illetve az Orbán Viktorral és kormányával szembeni ellenzéki politikai tevékenysége miatt ítélték el Magyarországon, valamint kérték kiadatását Izraeltől. A büntetés végrehajtása elől Izraelbe szökött bűnöző védelmére a védelem azt is fölhozta, hogy ő lenne az „ördög ügyvédje”, aki nyilvánosságra hozta Borkai Zsolt, volt fideszes győri polgármester szexvideóját, s ezzel is kivívta maga ellen a budapesti kormány haragját. A Nemzeti Nyomozó Iroda megkeresésére 2020 januárjában Keserűt letartóztatták Izraelben, az év júniusában a Jeruzsálemi Kerületi Bíróság elrendelte kiadatását Magyarországnak. Az Izraeli Legfelsőbb Bíróság 2021 szeptemberében elutasította Keserű Sándor Izraelnek a kiadatása ellen benyújtott fellebbezését.

Keserű Sándor Izraelt a Magyarországról való 2018-as szökése után felesége és gyermekei is követték az ősatyák földjére, ahol közben állampolgárságért is folyamodott, s a zsidó állammal szembeni elkötelezettségét bizonyítván még a hadseregben is önkénteskedett. Közben szabadidejében gyártotta, és a közösségi megosztókra kitette a magyar kormány „antiszemitizmusát”, s a migránsokkal szembeni fellépését a szatíra eszközeivel bíráló, leleplező videóit. Tavaly szeptemberben az Izraeli Legfelsőbb Bíróság tehát úgy döntött, hogy nincs akadálya Keserű Sándor Izrael Magyarországnak történő kiadásának. A kiadatás végrehajtását ezek után már csak Gid’on Szá’ár igazságügyi miniszter akadályozhatja meg, aki a jelek szerint döntésével kivárja a magyarországi parlamenti választások alakulását.

Színre lép a szavahihető tanú

A Keserű Sándor Izrael kiadatását megakadályozni kívánó védelem tanúként megszólaltatott egy Erez Zizov nevű izraeli állampolgárt, nemzetközi kábítószer-kereskedőt, aki az elmúlt években magyarországi börtönben ült, s nagyjából egy évvel ezelőtt szabadult. Erez Zizovra és tettestársára, a szintén izraeli Dániél Jiszráélásvilire (mindkét bűnöző grúziai gyökerű zsidó – H. J.) 2014 januárjában a német rendőrség információja alapján csapott le a TEK Budapest Zuglóban. A két bűnöző ugyanis Zuglóban akarta átvenni az általuk Panamában föladott, s Hamburgon keresztül Magyarországra küldött 25 kilogramm, több mint egymilliárd forintot érő kokaint. A két izraeli 2014-es, TEK-es elfogásáról annak idején részletesen beszámolt a bűnügyekkel foglalkozó posta.co.il izraeli hírportál, valamint a magyar police.hu.

A hivatkozott izraeli hírportál annak idején azt is közölte, hogy két nemzetközileg ismert „nehézfiúról” van szó, akik korábban Izraelben és külföldön egyaránt évekig ültek börtönben kábítószer-kereskedés bűncselekményének elkövetéséért. A Fővárosi Törvényszék 2016 júniusában Dániél Jiszráélásvilit 10 év, míg tettestársát, a magyarországi börtönviszonyokról Keserű védelmében mostanában tanúskodó Erez Zizovot hét és fél év szabadságvesztésre ítélte.

Az igazságügyi miniszter íróasztalán porosodó akta

Hírdetés

Amint arról izraeli sajtóhírek alapján annak idején portálunk is beszámolt: a Nemzeti Nyomozó Iroda megkeresésére 2020 elején Keserűt letartóztatták Izraelben, majd az ottani bíróság elrendelte kiadatását Magyarországnak. A magyarországi büntetés-végrehajtás elől Izraelbe szökött Keserű a kiadatás ellen fellebbezett, de fellebbezését 2021 szeptemberében az Izraeli Legfelsőbb Bíróság elutasította. Csakhogy közben már eltelt fél év, de Keserű még mindig az ősatyák földjén tartózkodik. A Magyarországon első fokon öt évre elítélt Keserű már két éve élvezi a Rámlá városbeli Niccán fogház vendégszeretetét (Ha igaz, s a hír nem csak a kiadatását kérő magyar hatóságok megtévesztését szolgálja – H. J.). Mindenesetre Keserű kiadását az izraeliek láthatóan húzzák-halasztják, s az ügy elbírálásának aktája immár fél éve Gid’on Szá’ár igazságügyi miniszter íróasztalán porosodik.

A börtönbüntetés letöltése elől Izraelbe szökött Keserű a kiadatás megfellebbezésében legfontosabb ellenérvként azt hozta föl, hogy „Magyarországon igen erős az antiszemitizmus, s ezért kiadatása esetén valós veszélynek lenne kitéve.” A védelem csatolta a magyarországi börtönökben uralkodó rossz körülményekről szóló amerikai és német beszámolókat. A Jeruzsálemi Kerületi Bíróság 2020-as döntése szerint nem megalapozott Keserű azon állítása, miszerint őt magyar megkeresésre politikai tevékenysége miatt tartóztatták le Izraelben. Az izraeli bíróság nem adott hitelt a védelem azon állításának sem, hogy a magyarországi börtönökben antiszemita bánásmódban részesítik a zsidó fogvatartottakat. „Egyértelmű, hogy Izrael Állam nem ír alá kiadatási egyezményt olyan országokkal, amelyek igazságszolgáltatási rendszerében és fogvatartási intézményeiben antiszemita megnyilvánulások tapasztalhatók” – olvasható a Jeruzsálemi Kerületi Bíróság 2020-as döntésében.

A Jeruzsálemi Kerületi Bíróság fentebb említett álláspontját 2021 szeptemberében aztán az Izraeli Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a következő indoklással:

Nincs alátámasztva meggyőző bizonyítékokkal és tények felvonultatásával a Fellebbező állítása, miszerint Magyarországon nem megfelelőek a fogvatartás körülményei. Ezen kívül nem lett bebizonyítva, hogy kiadatása esetén zsidósága és politikai tevékenysége miatt a Fellebbező nagy valószínűséggel sérelmet szenvedne. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy a zsidógyűlölet súlyos jelensége még mindig létezik a világon, de a két ország között létrejött kiadatási egyezmény alapján feltételezhető, hogy a magyar hatóságok szavatolják a Fellebbező személyes biztonságát, illetve a tisztességes eljáráshoz és a megfelelő fogvatartási körülményekhez való szerzett jogát.

Kipáját is elvették, majd 20 napra magánzárkába zárták

A Mákor Rison izraeli újság áldozatként bemutatva megszólaltatja a magyarországi börtönből nagyjából egy évvel ezelőtt szabadult, s Náhárijjá izraeli városban élő Erez Zizov nemzetközi bűnözőt, akinek elmondása szerint „még mindig arra riad föl, hogy egyenruhás börtönőrök ordítozva fölébresztik az éjszaka kellős közepén, fölforgatják a celláját, és arccal a falnak állítva megbilincselik”.

Sokat szenvedtem, de nemcsak a börtönviszonyoktól, hanem azért is, mert zsidó vagyok, s nem annyira a rabtársaim, hanem inkább a börtönőröktől. A zsidó mivoltom miatt zaklattak, zsidónak neveztek (a héber szövegben magyarul van írva a zsidó szó – H. J.), zavarta őket a jelenlétem. Minek kell neked imádkozni, miért kell neked külön étel, beteszünk melléd a cellába egy disznót – mondták. Egyszer rám parancsoltak, hogy adjam oda nekik a kipámat és az imarojtot, s amikor megtagadtam, 20 nap magánzárkát kaptam.
Számomra mindennap a túlélésért folytatott küzdelem volt. S amikor végre kaptam kóser ételt, ellopták azt a börtönőrök. Életemben nem láttam annyi gonoszságot, mint amit ott tesznek a zsidókkal. A rabbikkal és az izraeli konzulátussal tartott kapcsolat mentette meg az életemet.
A zsidó mivoltom miatti folytonos zaklatás abból is állt, hogy a börtönőrök bedobáltak a cellámba gyűlölködő felirattal ellátott cédulákat, mint például „büdös zsidó, innen élve nem jutsz ki”. Egy nap pedig, amikor visszatértem a zuhanyozóból, egy cédulára rajzolt horogkereszt várt rám a cellámban a következő gyalázkodásokkal, fenyegetésekkel: „Büdös zsidó, a gázkamrában fogsz meghalni. Hitlernek igaza volt, hogy megölte a fajtádat, s te is meghalsz, ha itt maradsz. Heil Hitler!

Erez Zizov megőrizte a cédulát, s amikor Teddy Polinger izraeli konzul meglátogatta őt a börtönben, átadta neki, aki az esetről jelentést tett az Izraeli Külügyminisztériumnak – írja a Mákor Rison. Az újság a nemzetközi bűnöző élménybeszámolója alapján áttér a magyar határt illegálisan átlépő migránsok „elviselhetetlen magyarországi helyzetének” ismertetésére:

Az elmúlt években a magyarországi börtönöket elárasztották a közel-keleti menekültek. Magyarország éppúgy szenvedett a menekültválságtól, mint a többi európai ország, de másoktól eltérően Magyarország a menekültek útvonalainak hosszában kerítést állított föl, hogy megakadályozza a területére történő belépést. Az Orbán Magyarországa által a menekültek ellen alkalmazott embertelen eljárás a legerélyesebb bírálatot váltotta ki az Európai Unió és a világ más országai részéről – írja a „szavahihető” Erez Zizov nyilatkozata alapján az izraeli hírportál.

A magyar börtönökben injekcióval teszik zombivá a migránsokat

A magyarországi börtönben töltött évek során Erez Zizov nem kevés idegennel találkozott:

Főleg tehetetlen bevándorlókkal (sic!), közel-keleti menekültekkel találkoztam. Elveszett, védőügyvéd nélküli emberekkel, akikért egy lélek sem aggódott. Teljesen készek voltak, s amikor jelentették, hogy tombolnak, beadtak nekik pszichiátriai injekciót, amely aztán három hónapra zombivá változtatta őket. Tartottam tőle, hogy talán nekem is beadnak ilyent, s ezért semmiért nem panaszkodtam – nyilatkozta a Keserű Sándor Izrael kiadatásának megakadályozására tanúként felvonultatott bűnöző.

H. J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »