Izraelben meredeken emelkedik a súlyos betegek száma (Koronavírus)

Izraelben meredeken emelkedik a súlyos betegek száma (Koronavírus)

Izraelben meredeken emelkedik a súlyos koronavírusos betegek száma, vasárnap több mint tízezer új fertőzöttet is találtak – jelentette a helyi média tegnap az egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva.

A tárca honlapja szerint már 168 súlyos állapotút tartanak nyilván a jelenleg a kórházakban fekvő 634 beteg közül, miközben június 10-én még csak 84-en minősültek súlyos betegnek. Lélegeztetőgép segítségére szorulnak 32-en, és két beteget műtüdővel lélegeztetnek.

Hírdetés

Vasárnap 10 202 új vírushordozót azonosítottak, és 38,95 százalék volt a pozitív teszteredmények aránya. Jelenleg 54 144 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben.

A katonai rádió tegnap délelőtti műsorában megszólaltatott minisztériumi szakértő szerint új hullám kezdődhetett, melynek jellemzője, hogy a koronavírus a korábbiaknál gyorsabban terjed, azonban a betegek tünetei enyhébbek, egyre inkább influenzaszerűek vagy légúti megbetegedésre hasonlítanak. Továbbra sem terveznek szigorító intézkedéseket, azonban a veszélyeztetett csoportoknak zárt térben a maszk viselését javasolják. Az R fertőzési együttható is tartósan 1 fölött található, ami a vírus újbóli terjedését jelzi. Jelenleg az R 1,32, vagyis száz fertőzött 132 embernek adja át a vírust.

Izraelben június 10-én 95, tíz nap elteltével azonban már 164 település tartozott az „erősen fertőzött” kategóriába. Emellett jelenleg 41 helység minősül közepesen, 32 pedig enyhén fertőzöttnek, és csak 43 települést sorolnak a járvány által alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »