Az izraeli hadsereg szombat délután bejelentette, hogy újabb támadásokat hajt végre Irán ellen, ezzel folytatva a katonai és nukleáris létesítmények elleni hadműveletét az iszlám köztársaságban.
„Jelenleg több iráni célpontot támadunk.”
– közölte Effie Defrin, az izraeli hadsereg szóvivője. Elmondása szerint az izraeli erők sikeresen átvették a légtér ellenőrzését Irán nyugati részétől egészen Teheránig.
A tájékoztatás szerint az éjszaka folyamán mintegy 70 izraeli vadászgép támadott több mint 40 célpontot az iráni fővárosban. Ez volt az első alkalom, hogy izraeli gépek itt hajtottak végre hadműveletet.
Izrael péntekre virradóra példátlan támadást indított Irán ellen, amelynek során nagyjából 200 katonai és nukleáris létesítményt semmisítettek meg, és több katonai parancsnokot, nukleáris szakembert és más fontos személyt megöltek.
Irán bejelentette, hogy az első hullámban 78 ember halt meg, és 320-an megsérültek. Válaszul Teherán drónokat és rakétákat indított Izrael felé – itt a támadások három halálos áldozatot, több mint 70 sebesültet követeltek.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »