Izrael történetének legsúlyosabb korrupciós botránya – Börtönbe kerülhet egy volt miniszter

Izrael történetének legsúlyosabb korrupciós botránya – Börtönbe kerülhet egy volt miniszter

Izrael történetének legsúlyosabb politikai korrupciós vádiratát nyújtotta be az ügyészség Benjámin Ben Eliézer volt miniszter és elnökjelölt ellen – jelentette a közszolgálati rádió szerdán.

A szociáldemokrata Munkapárt hetvenkilenc éves visszavonult politikusa a vádirat szerint csúszópénzeket fogadott el, pénzmosást, csalást és adócsalást követett el 2007 és 2013 között, amikor egy ideig az infrastrukturális ügyekért felelős miniszteri posztot is betöltötte.

Az ügyészség szerint a politikus kapcsolatait felhasználva gazdasági előnyöket biztosított üzletembereknek, és ezért cserébe több mint kétmillió sékel (mintegy százötven millió forint) értékben fogadott el kenőpénzt – értesült a rádió.

Hírdetés

Ez jóval nagyobb összeg annál a félmillió sékelnél (mintegy 35 millió forintnál), amelynek elfogadásáért Ehud Olmert volt kormányfőt hat év börtönre ítélték első fokon. Olmert fellebbezett az ítélet ellen, és még nem kellett megkezdenie büntetésének letöltését. Ben Eliézer vád alá helyezéséig ez volt Izrael legsúlyosabb politikai korrupciós ügye. – közölte az MTI.

Ben Eliézer a Munkapárt jelöltjeként annak idején indulni kívánt az államelnöki tisztségért Simon Peresz utódlásakor, de másfél évvel ezelőtt visszalépett a jelöléstől, mert nyilvánosságra kerültek az ellene szóló korrupciós vádak és megkezdődött rendőrségi kihallgatása.

Az Irakból származó politikus közéleti karrierje előtt harminc évig szolgált az izraeli hadseregben, majd 1984-től tavalyi visszavonulásáig ipari, kereskedelmi és munkaügyi, valamint védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes is volt.

Orientalista.hu


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »