Izrael nyugtázta, hogy lába elé rogyott Amerika

Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Reuven Rivlin államfő és Cipi Hotoveli külügyminiszter-helyettes „köszönetet mondott” az Izraelbe látogató Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövetnek, amiért a diplomata az ENSZ-ben Izraelt védte – jelentette a helyi média.

Nikkiy Haley háromnapos izraeli látogatásának kezdetén, Netanjahuval tartott találkozója előtt úgy vélekedett, hogy az ENSZ durván bánt Izraellel, de már változik a világszervezet viselkedése, megértette, hogy nem teheti ezt tovább.

„Csak kimondtam az igazat”- mondta Haley, aki szerint az ENSZ egyszerűen azért bánt durván Izraellel, mert megtehette. Haley bejelentette, hogy elfogyott emiatt a türelme.

Az izraeli miniszterelnök megköszönte az amerikai politikus kiállását Izrael mellett. „Az emberek nagyra tartják az igazságot, nemcsak értik, hanem érzik is”- mondta Netanjahu. „Örömmel látjuk fáradozásainak gyümölcsét, a józan ész szokatlan győzelmét”- tette hozzá.

Az izraeli miniszterelnök kifejtette, hogy szerinte Donald Trump amerikai elnök és Haley megváltoztatták a közbeszédet, új normákat állítottak fel, amelyeket mindenki követni kezdett, s ezzel hatalmas változást idéztek elő Izrael és Amerika számára.

Hírdetés

Haley szerdán Rivlinnel is találkozott, aki köszönetében hangsúlyozta, hogy az új amerikai ENSZ-nagykövetnek hála Jeruzsálem már nincs egyedül az ENSZ-ben, és már nincs a pofozózsák szerepben.

Hotoveli egy régészeti ásatáson talált, ezernégyszáz éves, menóra gyertyatartót formáló aranymedált ajándékozott az amerikai vendégnek ENSZ-beli tevékenysége elismeréséül.

Nikki Haley Trump májusi izraeli programjához hasonlóan magánlátogatást tesz a jeruzsálemi óváros keresztény és zsidó szent helyeinél, majd Betlehembe utazik, ahol palesztin vezetőkkel találkozik.

Csütörtökön Izrael északi és déli, a Gázai övezet melletti határövezeteit tekinti meg, és beszélget a gázai határnál található egyik kibuc lakóival.

A januárban hivatalba lépett új amerikai ENSZ-nagykövet előzőleg a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén bejelentette, hogy országa felülvizsgálja tagságát ebben az intézményben a tanács „krónikus Izrael-ellenes elfogultsága” miatt.

mti


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »