Izrael légicsapást mért szíriai célpontokra

Izrael légicsapást mért szíriai célpontokra

Izraeli légicsapás ért több, Hama tartománybeli célpontot péntekre virradóra Szíriában, a légvédelem több rakétát megsemmisített – jelentette a szíriai állami hírügynökség.

A SANA katonai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az izraeli gépek Libanon légteréből lőttek ki rakétákat. A szíriai állami televízió robbanást jelentett a tartományból.

A péntek hajnali volt az első izraeli légicsapás szíriai területen Joe Biden amerikai elnök szerdai beiktatása óta. A szíriai hadsereg szerint a libanoni Tarablus város légteréből érkező izraeli rakéták többségét még a levegőben megsemmisítették. A katonai agresszió emberi életet nem követelt, az anyagi kár nem számottevő.

A múlt héten szintén izraeli légicsapásokat jelentettek Szíriából, helyi források szerint legalább 57 katona vesztette életét.

Hírdetés

A Közel-Keleten az elmúlt hetekben nőtt a feszültség, sokan pedig attól tartanak, a Szíria szövetségesének számító Irán megpróbál bosszút állni azért, mert tavaly januárban amerikai dróncsapás végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének parancsnokával.

Az izraeli hadsereg tavalyi éves jelentése szerint a légierő 2020-ban mintegy ötven szíriai célpontot támadott, a szíriai háború 2011-es kezdete óta pedig több száz légitámadást hajtott végre az országban.

Az izraeli támadások céljai az iszlamisták előretörésének elősegítése, mjad a háború végén a terroristák menekülését biztosították az izraeliek. Az elmúlt hónapokban viszont Tel-Aviv attól retteg, hogy Szíria és térségbeli szövetségesei megtorló katonai támadást indít a cionista állam ellen.

MTI nyomán

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »