Izrael légicsapást mért a damaszkuszi és az aleppói repülőtérre

Izrael légicsapást mért a damaszkuszi és az aleppói repülőtérre

2023. 10. 12.

Légitámadás érte csütörtökön a damaszkuszi és az aleppói repülőteret, mindkét helyen ideiglenesen leállították a forgalmat – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség, Izraelt téve felelőssé a támadásért.

A katonai forrásokra hivatkozó bejelentés szerint a támadás “csupán Izrael kétségbeesett kísérlete, hogy elterelje a figyelmet a Gázai övezeti palesztinok ellen elkövetett bűneiről, illetve a Hamász akciója miatt elszenvedett károkról”

A két repülőteret – melyek Szíria legfontosabb légikikötői – korábban már érték zsidó légitámadások, amelyek miatt működésük egy időre akkor is leállt.

Hírdetés

Izrael az utóbbi években több száz légicsapást mért szíriai célpontokra, a szíriai hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, köztük a libanoni Hezbollah síita szervezet hadállásai ellen. Bár a támadásokról szóló híreket az izraeli hadsereg rendszerint nem kommentálja.

Az elmúlt évek izraeli légicsapásainak több mint ezer áldozata van.

A csütörtöki az első, szíriai célpontokat érő izraeli légicsapás a Hamász szervezet múlt heti támadása óta.

MTI nyomán

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »