Izrael hat muszlim arab országgal tart fenn titkos kapcsolatokat

Izrael hat muszlim arab országgal tart fenn titkos kapcsolatokat

Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy hat olyan iszlám országgal is érintkezésben állnak, akiket nemrég még „ellenségként” tartottak számon, azonban ezt eddig titokban tartották

Netanyahu az 1967-es hat napos háború idején Izrael miniszterelnökeként szolgáló Levi Eshkolról való megemlékezés során mondott beszédet, ahol kijelentette: „Kapcsolatban állunk hat jelentős iszlám országgal, amelyeket nemrég még Izrael ellenségeiként tartottunk számon.”

Netanyahu közölte, hogy a meg nem nevezett országokkal folytatott tárgyalások nagy jelentőséggel bírnak a békefolyamat szempontjából.

„Más szomszédos országokkal előrehaladást könyvelhetünk el a megállapodások, tárgyalások és kapcsolatok létesítése ügyében, azonban ez nem mondható el mindegyikükkel kapcsolatban.” –mondta.

Hírdetés

A miniszerelnök hozzátette, hogy az izraeli közvélemény csupán egy kis részét láthatja az arab országokkal fennálló kapcsolatok normalizálódásának, a kapcsolatok nagy részét titokban tartják.

Korábban az Amerikai Egyesült Államok vezetésével Varsóban megrendezésre került február 13-14-ei „Közel-Keleti Béke és Biztonság Jövőjének Támogatása” nevű konferencián Netanyahu izraeli miniszterelnök és több arab ország minisztere és illetékese is részt vettek.

A konferencián az Egyesült Arab Emirátusokat, Bahreint, Katart, Ománt és Jement külügyminiszterek, Szaúd-Arábiát pedig külkapcsolatokért felelős államminiszter képviselte. A Libanon és Palesztina által bojkottált konferencián az Öböl-menti országok közé tartozó Kuvait külügyminiszter-helyettesi szinten vett részt.

Netanyahu a konferenciát megelőzően október 26-án Ománba látogatott el, ahol akkor találkozott Kabusz Bin Szaid szultánnal.

TRT


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »