Izrael harmincöt légicsapást hajtott végre az idén Szíriában

Izrael harmincöt légicsapást hajtott végre az idén Szíriában

Izrael harmincöt légicsapást hajtott végre az idén Szíria-szerte különböző célpontok ellen, a bombázásokban a 198  szíriai katona illetve szövetséges milícia tagja vesztette életét – közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

A helyi források szerint az izraeli  légicsapások halálos áldozatai közül 80-an a Szíriai Arab Hadsereg oldalán a terroristák elleni harcokban részvevő szövetséges milíciák harcosai voltak.

A halottak között van 11 szíriai katona, a libanoni Hezbollah radikális síita szervezet 3 harcosa, az iráni Forradalmi Gárda 21 katonája, illetve 53  iraki állampolgár is.

A szíriai konfliktus 2011-es kirobbanása óta Izrael több száz légicsapást hajtott végre a szíriai hadsereg, illetve a terroristák ellen harcoló damaszkuszi vezetést támogató Irán és a libanoni Hezbollah szíriai állásai ellen.

Az elmúlt évek izraeli  légicsapásai a szíriai konfliktusban részt vevő iszlamista csoportok támogatását célozta meg. A légicsapások gyakran védelemet nyújtott olyan fegyveres csoportoknak akik a szíriai hadsereg előretörése miatt próbáltak menekülni.

Hírdetés

Most, hogy Szíria nagyrésze felszabadult a terroristák alól Izrael stratégiai fenyegetésnek tartja az Iráni Iszlám Köztársasághoz köthető síita fegyveres csoportok jelenlétét Szíriában.

A múlt héten tízen vesztették életüket, köztük a szíriai hadsereg legalább három katonája egy izraeli légicsapásban.

A bombázás válasz volt arra, hogy izraeli katonák út mentén elhelyezett pokolgépeket találtak a nemzetközi jog szerint Szíriához tartozó és izraeli megszállás alatt lévő Golán-fennsíkon húzódó közös határ mentén.

MTI nyomán

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »