Egy David Harris-Gershon nevű közíró a Tikkun Magazin augusztus 2-i számában megjelent cikkében kijelentette: „Izrael hivatalosan elvesztette a tragikus háborút, amit nem volt szükséges elkezdeni”.
A szerző a továbbiakban arról ír, hogy a „háborút a Hamász sem akarta, azonban végül teljes mértékben elfogadta (mi mást is tehetett volna – P.O.), ezzel viszont mindkét oldalt felelősség terheli a következményekért”.
David Harris-Gershon véleménye szerint „Izrael vereségének mindenkire nézve a lehető legrosszabb hatása lesz, a gázai palesztinoktól kezdve a Tel-Avivban és másutt élő zsidókig”. Ugyanis „fennmarad egy fenntarthatatlan és veszélyes status quo, az elmondhatatlan szenvedések sem csökkennek, és egy még inkább elmérgesedő, egyre bonyolódó konfliktussal lesz dolgunk. Semmi eredmény. Minden elveszett” – kesereg a politikai elemző.
A győzelem és a vereség szavak persze mást jelentenek egy olyan konfliktusban, amikor egy óriási erejű hadsereg áll szemben a döntően gerillamódszereket alkalmazó milíciákkal. Mely utóbbiak, ha talpon maradtak, akkor már vesztesek nem lehetnek. És hiába a hatalmas mennyiségű és a legmodernebb gyilkoló gépezet izraeli oldalon, ha a hadműveletek folytatására vonatkozóan ellentmondásos döntések és nyilatkozatok sora született.
Az elmúlt héten Izrael bejelentette ugyan haderői kivonulását a Gázai övezetből, nem sokkal később azonban újabb brutális légicsapások sora következett, Benjámin Netanjáhu miniszterelnök pedig a katonai akció további folytatásáról beszélt. Majd pedig azt közölték, hogy erőiket átcsoportosítják az övezet északi részéből annak déli részébe.
Augusztus 1-jén az izraeli háborús kabinet ötórás tanácskozás után úgy döntött, nem vesz részt a tűzszünet létrehozására irányuló kairói tanácskozásokon – annak ellenére sem, hogy a megbeszéléseket két cionista befolyás alatt álló állam, az USA és Egyiptom felügyelte. Majd néhány nap elteltével – és újabb vérengzéseket követően – váratlanul Izrael mégis beleegyezett a 72 órás tűzszünet megkötésébe, és kivonta hadseregét az övezetből.
Az izraeli politikai és katonai vezetés berkeiben uralkodó zűrzavarra utalt az is, hogy a szárazföldi támadás megindulását követően a zsidó állam hirtelen megváltoztatta a háború kitűzött célját is. Eleinte csak és kizárólag a Hamász rakétakilövő bázisainak megsemmisítéséről beszéltek a zsidók. Amint azonban a katonaság behatolt az övezetbe, egy korábban egyáltalán nem emlegetett célkitűzést fogalmaztak meg: az Izraelbe vezető alagutak fölszámolását. Erről korábban nemigen esett szó.
A Gázai övezet és Egyiptom között létesített „csempészalagutakat” sokat emlegették a cionista propagandisták, de hogy az övezet és Izrael erősen militarizált határának térségében is vezettek a föld alatt alagutak, arról korábban nem tájékoztatták a közvéleményt. Biztosan létezhettek ilyen alagutak, de jelentőségük korábban nem lehetett túlságosan nagy, mivel az elmúlt években nemigen érkezett híradás arról, hogy a palesztin ellenállás harcosai azokon átkelve katonákat, illetve izraeli települések békés lakóit támadtak meg volna meg. (A Gázai övezet határa közelében izraeli oldalon egyébként nincsenek települések, ezért a szóban forgó titokzatos föld alatti járatok egészen biztosan lakatlan vidéken bukkannak a felszínre.) Ebben az esetben azonban fölmerül a kérdés: vajon miért jelentettek az alagutak Izrael számára olyan jelentős „biztonsági fenyegetést”, melynek elhárítása szükségessé tette a gázai öldöklést?
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
