Izrael elismerését követelték néhányan Irakban, de elfogató parancsot adtak ki ellenük

Izrael elismerését követelték néhányan Irakban, de elfogató parancsot adtak ki ellenük

Irakban elfogató parancsokat adtak ki több ember ellen, mert a félautonóm Kurdisztán régióban részt vettek egy konferencián, amelynek keretében a diplomáciai kapcsolatok normalizálását követelték Izraellel más arab országok mintájára – közölte vasárnap a legfőbb iraki igazságügyi tanács.

Eddig a pénteki konferencia legalább öt résztvevőjével szemben adtak ki elfogatóparancsot. Az amerikai békekommunikációs központ rendezvényén a szervezők szerint több mint háromszáz iraki állampolgár volt jelen.

"Izrael állam békében a kezét nyújtja nektek" – írta Naftali Bennett izraeli kormányfő Twitter-oldalán a konferencia résztvevőinek. Hangsúlyozta, hogy a békefelhívás az iraki nép soraiból, nem pedig a bagdadi vezetéstől jön.

A bagdadi kormány és a kurdisztáni regionális vezetés is elítélte a tanácskozást. Az iraki hatóságok bejelentették, hogy a konferencia többi résztvevője ellen is jogi lépéseket fognak tenni, amint sikerül azonosítani őket.

Hírdetés

Az érintettek egyike Viszám al-Hardan, Anbár tartomány egyik befolyásos törzsi vezetője, akinek Szahva nevű, szunnita harcosokból álló milíciája a kormányerők oldalán áll.

A rendezvényen mondott beszédében Hardan azt követelte, hogy Irak is csatlakozzon az úgynevezett Ábrahám-egyezményekhez, amelyek szerinte "reménykeltő változást hozhatnak a társégbe". A Safak című helyi hírportál később közölte, hogy Hardan bocsánatot kért, mondván, hogy anélkül olvasta fel beszédét, hogy előbb átolvasta volna.

Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein tavaly szeptemberben normalizálta diplomáciai kapcsolatait – az Ábrahám-egyezmények aláírásával – a washingtoni Fehér Házban, Donald Trump akkori amerikai elnök közvetítésével. Később Marokkó és Szudán is csatlakozott a megállapodásokhoz.

Azt megelőzően csak két arab ország, Jordánia és Egyiptom tartott fenn diplomáciai viszonyt a zsidó állammal.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »