Izrael védelmi minisztere, Moshe Yaalon a Tel-Aviv központú Nemzeti Biztonságvédelmi Kutatóközpont konferenciáján kijelentette: “Ha Szíriában választani kell a Daesh és Irán között, a Daesht választom. Nincsenek olyan kapacitásaik, mint Iránnak.”
A védelmi miniszter szerint amennyiben Szíria elbukik, Izrael számára “egy iráni proxy-államnál elfogadhatóbb lenne, ha Szíria területeit a Daesh (Iszlám Állam) irányítaná”. A kijelentésben az izraeli álláspontra vonatkozóan tartalmi újdonság nincsen. Izrael a Szíria déli területén operáló iszlám terrorista csoportok kiképzésében aktívan vett részt a 2013-14 időszakban, biztosította ezen csoportok szabad mozgását a Golán területén, és sebesültjeik ellátására mobil katonakórházakat telepített a határkörzetbe. Az orosz beavatkozás óta azonban a zsidó állam ezeket a támogatásokat fokozatosan leépítette. A védelmi miniszter kijelentése rámutat arra, hogy az USA-Izrael közötti biztonsági együttműködés eddigi szintje az iráni embargó nemzetközi feloldását ellensúlyozó újabb amerikai szankciófenyegetések ellenére már nem elég biztosíték Tel-Avivnak. Ugyanígy az Oroszországi Föderációval kötött védelmi jellegű egyezmények sem jelentenek többé elég garanciát saját expanzív jellegű területi biztonságpolitikájának érvényesítésére. Ezek szerint a megállapodások ellenére valami végérvényesen megváltozott a térségben, ami Izrael geopolitikai érdekérvényesítő képességét nagyban csökkenti. Ez a változás olyan, két egyidejű okozó által előidézett helyzet, amelyben a zsidó állam manőverezési képessége középtávon nagymértékben leszűkül, és az izraeli vezetés ezt csendben feldolgozni nem képes, mert a regionális környezetet illetően olyan lépésekre kényszerül, amelyek súlyos politikai támadási felületeket nyitnak a nemzetközi közösség tagjai részéről Tel-Avivval szemben.
Az első ok, hogy a térségben az egypólusú világrend strukturális súlypontját érintő lényegi változást történt, mert az USA erőcentrumának feltétlen regionális hegemóniája megbomlott. Az eddig Washington közvetlen szövetségi kötelekébe tagozódó Jordánia az Oroszországi Föderációval közös műveleti központot állított fel területén a szíriai terrorcsoportok elleni harc hatékonyságának növelésére. Ezzel a fegyveres iszlám-extremista szervezetek Szíria déli részén végzett tevékenységének biztosítását Szaúd-Arábia felől egy Jordánián keresztül haladó utánpótlási útvonallal támogató mechanizmus kerül teljes felszámolásra. Ez a hidegháborús időszak hagyományos amerikai-jordániai katonai és szakszolgálati kooperációjának leépülésével jár, és Jordánia új szövetségi iránykeresése az USA eddig szorosan kontrollált regionális érdekszférájának fellazulását vetíti előre. A jemeni hadszíntérrel együtt, ahol a stratégiai erőviszonyait tekintve a Szaúd-Arábia vezette koalíció vereségre van ítélve, egy az egész Arab-félszigetet érintő határozott irányú elmozdulás látható az unipoláris világrend washingtoni hegemóniája alól egy többpólusú rendszerben való gyakorlati gondolkodás felé.
Ez az eddigi izraeli regionális érdekérvényesítési szupremáciát biztosító egypólusú rend végleges felbomlását jelzi.
Ezzel a folyamattal az izraeli vezetés teljesen tisztában van, ezért egy másik frontot nyitott, amely lehetőséget nyújtott volna az érdekérvényesítési képesség megőrzésére. Ez az egységes kurd államalakulat kialakítása lett volna egy az észak-iraki, erőforrásokban gazdag területek és a szíriai kurdok lakta övezet folytatólagos egybekapcsolódása révén. Tel-Aviv így remélte egy ellenőrzése alatt álló, az un. síita tengelybe beékelődő és Iránra közvetlenül területileg is nyomást gyakorolni képes autonóm kurd enklávé önálló államként való létrejöttét. Ez az (báb)állam nyomásgyakorló kapacitását, melyre garancia lenne az Izrael által évtizedek óta támogatott nagy létszámú kurd fegyveres alakulatok potenciálja, teljes mértékben képes lenne kifejteni az általa elfoglalt tengelyen. Egyetlen feltétellel, ha a kurd államalakulat teljesen önálló, a környező országokra való ráutaltság nélküli gazdasági keretek között valósul meg. Ennek egyetlen lehetséges módja pedig a Földközi-tengerre való önálló kijutás, amely nem fog teljesülni, mert ebben a török, a szír, az iráni és az orosz diplomácia között teljes érdekegyezés van. Ennek az érdekegyezésnek tulajdonítható a Latakia tengerparti sáv északi részének lebiztosításáért folytatott harc, amelyben a Szu-24 orosz vadászgép lelövésének incidense az egymás szándékaira irányuló politikai bizalmatlanságból következett be. Ez azt jelenti, hogy a török vezetés nem lehetett biztos abban, hogy az orosz-izraeli védelmi megállapodások után az orosz vezetés saját kontroll alatti próbálkozásban nem engedi esetlegesen kijutni a szíriai YPG kurd csapatokat a Mediterráneum partjára. Ez nem következett be, a Szíriában beavatkozó orosz légierő január eleje óta a Latakia északi részén fekvő frontvonalon segíti súlyozottan a Szíriai Arab Hadsereg előrenyomulását a partszakasztól egyre beljebb Idlib tartomány felé keletre, míg az Aleppótól északra fekvő Afrin régióban lévő kurd YPG csapatoknak támogatást nem nyújt.
Ugyanebben a folyamatban jelzésértékű az is, hogy a törökországi kurd többségű körzetekben a török kormányerők által indított nagyszabású biztonsági hadművelet ellen tiltakozó akadémikus petícióhoz a világ számos országának egyetemeiről több ezer neves nemzetközileg elismert oktató csatlakozott, de az Oroszországi Föderáció területén található intézmények egyetlen tagja sem szerepel az aláírók között.
Ez alapján mérte fel az izraeli vezetés azt a tendenciát, hogy ez a második háttérfront elbukni látszik, és így érdekérvényesítő dominanciaképességének biztosítása kérdésessé válik a térségben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentése ezért az arrogancia iskolapéldája, mert a zsidó állam vezetése az érdekérvényesítő képesség megőrzésére tett tárgyalásos kísérletek helyett egy nyilvános kirohanást intéz a nemzetközi közösség ellen, az ENSZ által elítélt terrorszervezet burkolt támogatásával fenyegetve a világ országait.
hunhír,info – hídfő.ru
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
