Izrael a legmagasabb polgári kitüntetést adományozza Trumpnak

Izrael a legmagasabb polgári kitüntetést adományozza Trumpnak

Jichák Herzog izraeli elnök hétfőn (október 13-án) bejelentette, hogy Izrael legfőbb polgári kitüntetését adja át Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezetből elrabolt túszok kiszabadításában játszott szerepéért és a háború befejezéséhez nyújtott segítségéért. Erről az AFP hírügynökség számolt be.

„Fáradhatatlan erőfeszítéseivel Trump elnök nemcsak hozzájárult szeretteink hazahozatalához, de lefektette egy új korszak alapjait a Közel-Keleten, amely a biztonságon, az együttműködésen és a békés jövő valódi reményén alapul” – áll Herzog közleményében, amelyet hivatala tett közzé.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy átadhatom neki az izraeli Elnöki Becsületéremet” – tette hozzá azzal, hogy Trump a kitüntetést a „következő hónapokban” kapja meg.

Hírdetés

Trump hétfőn rövid látogatásra érkezik Izraelbe, amelynek során beszédet mond a parlament, a Kneszet előtt. Várhatóan találkozik a túszok családjaival is.

Izrael és a palesztin Hamász mozgalom a nap folyamán kicseréli a Gázai övezetben fogva tartott túszokat az izraeli börtönökben lévő foglyokra, egy Trump által javasolt béketerv első fázisának részeként. A terv célja a több mint két éve tartó gázai háború befejezése, amelyet a Hamász fegyvereseinek és más csoportoknak a 2023. október 7-i Izrael elleni támadása váltott ki.

Teraz.sk

Nyitókép forrása: AP Photo/Ariel Schalit


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »