Izrael a Hezbollah katonai és pénzügyi célpontjait támadta Libanonban

Az izraeli légierő az Iránból támogatott síita Hezbollah terrorszervezet több tucat katonai parancsnokságára és pénzügyi központjára mért csapás Libanonban vasárnap éjjel – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője hétfőn.

Az IDF közölte, hogy a légierő libanoni célpontokat támadott az ország belsejében és Bejrútban, ott libanoni források szerint az Al-Hariri nemzetközi repülőtér közelében.

Libanonban azt jelentették, hogy az ország északi részén fekvő Al-Harmelben célba vették a Hezbollahhoz közeli Al-Kard Al-Hasszan Bank épületét, valamint egyik fiókját Ali a-Nahari faluban.

Ennek az 1982-ben alapított, és 2016 óta amerikai szankciókkal sújtott banknak több mint kétszázezer ügyfele van.

Több tonna arannyal is rendelkezik, mert ékszert is elfogadnak letétként hitelnyújtáshoz, s a Hezbollah pénzmosodájának tekintik.
Emellett légicsapással végeztek a Hezbollah milícia egyik osztagával, amely Libanonból rakétákat indított Izrael északi része felé, és megsemmisítettek több tucat Izrael ellen bekészített lövedéket.

Hírdetés

Dél-Libanonban, a határövezetben tovább tevékenykednek az izraeli katonai erők, fegyvereket semmisítettek meg és Hezbollah-milicistákat öltek meg.

Izrael északi részén hétfő reggel is működésbe léptek a légvédelmi szirénák, hogy Libanonból indított rakéta- és dróntámadásra figyelmeztessék a lakosságot. Mintegy huszonöt lövedék vette célba az észak-izraeli, galileai Karmiel várost és környékét.

Az IDF katonai szóvivője közölte, hogy a Gázai övezetben több tucat palesztin fegyverest öltek meg az izraeli csapatok az északi részen fekvő Dzsabalia menekülttábornál, alagutakat semmisítettek meg az övezet középső részén, és a levegőből végeztek az iszlamista Hamász terrorszervezet egyik hadmérnöki feladatokat ellátó, izraeli katonákra veszélyt jelentő munkatársával.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy a ballisztikus rakéták elfogására Izraelbe telepítették és hadrendbe állították az amerikai THAAD légvédelmi rendszer.

Izrael a közeljövőben várhatóan ellencsapást mér valamely iráni célpontra, válaszul Teherán Izrael elleni, október elsején közel kétszáz rakétával végrehajtott rakétatámadására. Az ellencsapás után újabb iráni támadás várható.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »