Izlandi népszavazás: az EU szerint vonzóbbá kellene válnia

Izlandi népszavazás: az EU szerint vonzóbbá kellene válnia Kulcsár Péter2026. 08. 31., h – 12:18

Johann Wadephul német külügyminiszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az izlandiak népszavazáson elutasították az európai uniós csatlakozási tárgyalások újraindítását, és kijelentette: az eredmény arra kell hogy ösztönözze az Európai Uniót, hogy vonzóbbá váljon a leendő tagországok számára.

„Ez nagyszerű lehetőség lett volna arra, hogy együtt erősebbé váljunk” – mondta a német diplomácia vezetője hétfőn, tunéziai útja előtt.

Hírdetés

„Nem magától értetődő, hogy mindenki az Európai Unióhoz kíván csatlakozni” – mondta Wadephul. Hozzátette: ez arra készteti az EU-t, hogy megvizsgálja, miben tud javulni, és miként válhat vonzóbbá, különösen az általa kínált gazdasági kilátások tekintetében.

A német külügyminiszter szerint az EU északi irányú bővítésének célját továbbra sem szabad szem elől téveszteni. Mint mondta, ebbe Izland mellett Norvégia is beletartozna.

Az izlandiak vasárnap népszavazáson kis többséggel a csatlakozási tárgyalások újraindítása ellen szavaztak. Az EU és az észak-atlanti szigetország közötti tárgyalások 13 évvel ezelőtt szakadtak meg, elsősorban a halászati ágazattal kapcsolatos nézeteltérések miatt. A halászat Izland legfontosabb, egyben identitásformáló gazdasági ágazata.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »