Izland – a világban még bálnavadászattal foglalkozó három ország egyike – 2024-től le akarja állítani a vadászatot a csökkentő kereslet miatt – tájékoztatott pénteken Svandís Svavarsdóttir halászati miniszter
Ha nem merül fel ellenérv, kevés ok akad engedélyezni a bálnavadászatot 2024-től, amikor a jelenleg érvényes kvóták lejárnak”
– szögezte le a kormánypartok közé tartozó Baloldali-Zöld Mozgalomban politizáló miniszter a Morgunbladid című izlandi napilap véleményrovatában megjelent írásában.
Kevés bizonyíték van arra, hogy ennek a tevékenységnek gazdasági előnye lenne”
– tette hozzá.
A bálnavadászat jelenleg Izlandon, Norvégiában és Japánban engedélyezett.
Három év óta azonban az engedéllyel rendelkező két legnagyobb vállalat leállóban van, egyikük 2020 tavaszán jelentette be, hogy végleg felhagy a bálnavadászattal. Az elmúlt három nyári szezonban mindössze egy bálnát öltek meg, egy csukabálnát 2021-ben.
2018-ban, az utolsó nyáron, amikor még folyt bálnavadászat az izlandi vizeken, 146 közönséges barázdásbálnát és hat csukabálnát öltek le.
Az IWC 1986-ban betiltotta a kereskedelmi célú bálnavadászatot, de Izland, amely ellenezte a döntést, 2003-ban ismét vadászni kezdett. Izlandon jelenleg egyedül a kékbálna vadászata tilos.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »