Izgalmas pillanatokat éltek át Debrecen felett a Lufthansa utasai

Izgalmas pillanatokat éltek át Debrecen felett a Lufthansa utasai

A köd miatt nem tudott leszállni a Münchenből érkező menetrend szerinti járat a kelet-magyarországi nagyváros repterén.

Az időjárás szerdán nem éppen a kegyes arcát mutatta, egész nap ködös, párás idő volt Hajdú-Biharban, ami a debreceni repülőtér és az utazók életét is megnehezítette – írta a haon.hu. A Lufthansa LH1686-os, menetrend szerint 9 óra 20 perckor érkező müncheni járata ugyanis nem tudott leszállni a cívisvárosi légikikötőben.

Ahogyan az a Flightradar24 portál információiból kiderült, a repülőgép megkísérelte a leszállást, majd átstartolt és több kört is megtett a repülőtér környékén. A sikertelen próbálkozások után a pilóták jobbnak látták, ha inkább a budapesti Liszt Ferenc reptéren teszik le a gépet, ahol 10 óra 8 perckor sikeresen landoltak is.

Hírdetés

A köd általában nem okoz nehézségeket egy korszerű és jól felszerelt repülőtéren. Ám

Debrecenben még mindig nincs olyan automata leszállító berendezés, amely lehetővé tenné a gépek fogadását rossz látási viszonyok között.

Király Tamás, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér ügyvezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy a stratégiai terveik között szerepel egy új, műszeres leszállító rendszer. Ezzel már bármilyen időjárásii helyzetben használható lenne a reptér.

(A nyitókép illusztráció.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »