Izgalmas kiállításokkal várja a látogatókat a Ráth György-villa

Izgalmas kiállításokkal várja a látogatókat a Ráth György-villa

Új kiállításokkal, népszerű sorozatok folytatásával és számos kedvezménnyel várja a közönséget idén is a Ráth György-villa, az Iparművészeti Múzeum kiállítóhelye.

Tavasszal folytatódik a népszerű Dresszkód-sorozat, amelyben ezúttal az art deco egyedi viseleteit, az 1920-1930-as évek női divatját mutatja be Csepregi Noémi kurátor, a múzeum textilgyűjteményének vezetője – közölte a múzeum kedden az MTI-vel.

Az Iparkodjunk című kiállítássorozat második része az Iparművészeti Múzeum és az egykori Iparművészeti Tanoda kapcsolatát vizsgálja a kezdetektől, amikor londoni és bécsi mintára a két intézmény egy épületben kapott helyet. A tárlaton többek között az iskola egykori növendékeinek és tanárainak alkotásain, korabeli képeken, videókon és dokumentumokon keresztül mutatják be a két intézmény közös történetét, együttműködését és mindennapjait, hiszen a tanulók a múzeum anyagát tanulmányozva és abból inspirálódva készítették el saját alkotásaikat.

A kiállítást Cselovszki Zoltán főigazgató rendezi. Célja, hogy bemutassa a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a múzeum közös múltját, és felhívja a figyelmet a két intézmény közötti jövőbeni együttműködés fontosságára.

Az Iparművészeti Múzeum a társintézményekkel közös kiállításainak sorában idén nyílik meg a Kaesz-otthonok című tárlat, amelynek kurátora Horányi Éva, a bútorgyűjtemény főmuzeológusa lesz. A belsőépítészet, a bútortervezés, a grafika, valamint az építészeti tervezés területén végzett irányadó tevékenysége mellett Kaesz Gyula oktatóként és publicistaként is meghatározó alakja volt a 20. század iparművészetének. Csakúgy, mint felesége, Lukáts Kató grafikusművész, aki az alkalmazott grafika területén alkotott maradandót.

Hírdetés

Közösen kialakított lakásaik, amelyeket saját tervezésű berendezési tárgyaik és művészbarátaik alkotásai tettek otthonossá, a magyar enteriőrművészetnek a korai art decótól a mérsékelt modernizmusig ívelő fejezeteit is képviselték. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ az Iparművészeti Múzeummal partneri együttműködésben a Walter Rózsi-villában tervezi bemutatni a művészházaspár egykori otthonait mint a 20. század lakásművészetének jellegzetes példáit.

A Kortárs Design Gyűjtemény anyagából Brüsszelben tervez közös kiállítást a Design Museum Bruxelles és az Iparművészeti Múzeum várhatóan májustól, Kortársak és utódok Borz Kováts Sándor életművének fényében címmel. Borz Kováts Sándor a magyar space age emblematikus alakja, nevéhez fűződik a Vargánya lámpacsalád és az a piros PVC fotel, amelynek prototípusát az IMM gyűjteménye őrzi.

A Dresszkód-sorozat nyitó kiállítása jelenleg Rimaszombatban látható, az Iparművészeti Múzeum tervei szerint a Dresszkód: szecesszió című anyag a nyár folyamán a Balaton partjára költözik, a Körforgásban: Buliash Todaeva című tárlat pedig március 24-ig lesz látogatható a Ráth György-villában.

Az intézmény Aranybérlet elnevezésű éves belépőjegyet is kínál, amellyel A mi szecessziónk című állandó kiállítás 600 műtárgyát, valamint az időszaki tárlatokat is megtekinthetik a látogatók. Érvényes lesz a jegy továbbá a megnyitókra, a kurátori és a szubjektív tárlatvezetésekre, ismeretterjesztő előadásokra, a szecesszió világnapja és a Múzeumok éjszakája eseményeire, valamint olyan egyedi hangulatú programokra, mint a szecessziós városi séta, műhelylátogatás a restaurátoroknál, a múzeumi advent vagy egy kézműves workshop.

Ajándékként egy művészeti albumot, múzeumi ajándéktárgyat és Múzeumok éjszakája-karszalagot is kapnak majd az év folyamán az Aranybérletes vendégek, valamint a Városligeti fasorban lévő villa környékén a múzeum 20 kereskedelmi partnere kínál különböző mértékű kedvezményeket. Az Aranybérlet 2024. december 31-ig lesz érvényes.

A villában jelenleg tisztasági festés zajlik, a vendégek fogadása január 23-án folytatódik.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »