Ízelítő a Remény hetilap 5. számából

Ízelítő a Remény hetilap 5. számából

A Remény legújabb száma, amely január 29-én, évközidő 4. vasárnapján jelenik meg, ismét gazdag olvasnivalót kínál.

A címoldalon, a „Ne csak úgy zsebből!” címmel megjelent vezércikket a hetilap főszerkesztő-helyettese, Nagy András udvardi esperesplébános atya írta.

A második oldalon, a legfrissebb világegyházi és anyaországi hírek mellett részletes betekintést nyerhetünk a januári bodollói imatalálkozó részleteibe, illetve a nagytárkányi Kisboldogasszony római katolikus templomban lezajlott újévi koncert állomásaiba is.

A kilencedik oldalon, a Napraforgó elnevezésű rovatban az érdeklődők egy újabb beszélgetést olvashatnak, amely ezúttal Berta Péterrel, a felvidéki Mária Rádió Mirjam szerkesztőjével készült.

A honi események közül a lap tudósít többek között a Nagykaposon lezajlott vízkereszti „kettős ünnepről”; illetve arról a nagyszabású és ünnepélyes díjátadó ünnepségről, melyet a Remény hetilap szervezett január 22-én, a Dunaszerdahelyi Felsőoktatási Központban, az Academia Prima dísztermében. A díjátadó ceremónián összesen négy díjat vehettek át a kitüntetettek. Az újság munkatársai mások mellett a „Remény embere-díjat” is kiosztották.

Hírdetés

Az aktuális lapszámban több hazai szerzőtől is olvashatók cikkek. A legújabb Reményben találunk jegyzetet és írást többek között Gábor Bertalan, Monka Zsuzsanna, Bali Mária, Zalka Lóránt és Sárközi János tollából is.

A hetilapban megtalálhatóak az állandó rovatok, így a legkisebbek számára készülő, megújult Kuckó is.

Hitünkben segít elmélyülni a Száraz János István atya által írt homília, az újság hátsó oldalain pedig újfent aktuális lelki ajánlók és programok várják az olvasókat.

A szerkesztők kellemes téli napokat kívánnak minden kedves olvasónak!

(Bartalos Nikolas/Remény/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »