Ízelítő a jövőből: úgy tűnik, egy német saját kezébe vette a migránshelyzet megoldását Hanauban

Ízelítő a jövőből: úgy tűnik, egy német saját kezébe vette a migránshelyzet megoldását Hanauban

Lelőttek több embert a Frankfurt am Maintól mintegy húsz kilométerre lévő Hanau városban szerda éjjel – közölte Hessen tartomány rendőrsége éjszaka. Az első lövések éjjel tíz óra körül dördültek el, két vízipipabárban lőtt a támadó.

A támadás indítékairól, okairól egyelőre a hatóságok nem közöltek semmit, a Bild német bulvárlap szerint a támadó egy bizonyos Tobias R. "szélsőjobboldali radikális", aki "beismerő" levelet és videót hagyott hátra, amiben arról beszélt, hogy el kell pusztítani azokat az embereket, akiket nem lehet kiutasítani Németországból.

Tizenegy halálos áldozat és négy súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérült van a helyi rendőrség tájékoztatása szerint, a feltételezett elkövető is az elhunytak között van.

Hajnali fél kettő körül a hírügynökségek arról számoltak be, hogy a területet helikopterrel is átfésülő rendőrség máris letartóztatott egy férfit – mint ez a fenti fotón is látható –, aki összefüggésbe hozható a támadással.

Csütörtökön hajnali ötkor a helyi rendőrség a Twitteren azt írta, hogy a feltételezett elkövetőt hanaui otthonában holtan találták. A lakásban még egy holttest volt, a rendőrség azt írta, valószínűsíthetően nincs több elkövető. Arról egyelőre nem adtak ki információt, hogy halt meg a gyilkos, és arról sem, hogy a korábban letartóztatott férfi milyen kapcsolatban állt az üggyel.

Hírdetés

A Bild még azt is írta, hogy az azóta elhunyt feltételezett elkövető német, vadászengedélye van, és autójában lőszereket is találtak – ezeket az információkat a rendőrség nem erősítette meg. A lap úgy tudja, hogy először a Midnight nevű vízipipás helyen zajlott a vérengzés, ahol három ember halt meg. A Bild szerint az áldozatok kurd nemzetiségűek voltak. Az elkövető onnan a Kesselstadt kerületben található Anna Bar & Caféba hajtott egy sötét autóval, becsengetett, majd tüzet nyitott, és további öt embert megölt, egyikük nő.

Csütörtök hajnalra a támadás egyik életveszélyes sérültje is meghalt, így a feltételezett elkövetővel, illetve a vele egy lakásban talált holttesttel együtt szerda éjjelről csütörtök hajnalra nyolcról tizenegyre nőtt a vérengzés halálos áldozatainak száma.

Szerda éjjel a helyszíni beszámolók szerint Hanau belvárosában mindenhol gépfegyveres rendőröket lehetett látni.

Az első lövések este 10 körül dördültek el, előbb az úgynevezett Heumarkt városrészben, majd a már említett Kurt Schumacher Platzon. Az első helyszínről a lövések után egy sötét színű jármű hajtott el.

A környékbeli tanúk az első helyszínen 8-9 lövésről beszélnek. A tettes vagy tettesek onnan autóval elhajtottak a város egy másik vízipipabárjához, és ott is leadtak lövéseket.

(Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »