Ivott és herbálozott a férfi, mielőtt megölte a borsodnádasdi K. Csengét

Ivott és herbálozott a férfi, mielőtt megölte a borsodnádasdi K. Csengét

A borsodnádasdi K. Csenge meggyilkolásával gyanúsított B. Roland elmondása szerint a cselekmény napján nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, és több herbálos cigit elszívott – mondta a 24.hu megkeresésére Martossy György főügyészhelyettes. A nyomozás feladata kideríteni, hogy valóban alkohol, akár egyéb szer hatása alatt állt-e a bűncselekmény idején.

Martossy hozzátette: az elkövetés szempontjából ugyanakkor az ilyen jellegű, önhibából eredő leittasodásnak vagy bódult állapotnak nincs jelentősége, vagyis úgy kell tekinteni, mintha színjózanul követte volna el a cselekményt.

A főügyészhelyettes közölte, „alapesetes emberölés” miatt folyik eljárás, vagyis nem merült fel minősítő körülményre adat, mint például különös kegyetlenség, vagy aljas indok. Ennek büntetési tétele öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

Lapunknak a helyiek azt mondták, hogy szerintük kábítószert fogyaszthatott B. Roland, mert „normális ember ilyet nem tesz, csak ha magánkívül van”.

http://mno.hu/

Hírdetés

A ügyészség indítványozta a borsodnádasdi emberölés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. A legszigorúbb kényszerintézkedés elrendeléséről csütörtök délelőtt dönt a bíróság.

A főügyészhelyettes beszámolt arról is, hogy a nyomozás megindult, szükséges igazságügyi orvosszakértő bevonása a halál pontos körülményeinek megállapítása miatt, illetve az esetleges kábítószertől vagy alkoholtól befolyásoltság bizonyítása érdekében.

A fiatal lányra meztelenül találtak rá, ám nem merült fel szexuális indíttatású bűncselekmény. Ennek kapcsán Martossy György a 24.hunak azt mondta, a motívum kapcsán egyelőre nem tud tájékoztatást adni, mert a gyanúsított beismerő vallomása csak részleges, nem terjed ki mindenre.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, B. Roland Borsodnádasd egyik erdős területén találkozott K. Csengével, és beszélgettek. Kihallgatása során a férfi beismerte, hogy ő tette az eszméletlen fiatal lányt a vizesaknába. Egyelőre orvosszakértői vizsgálatra várnak azzal kapcsolatban, hogy mi okozta a lány halálát, a feltételezések szerint fulladás, mivel az akna vízzel volt teli. B. Roland egyedül követte el a tettét, nem volt tettestársa.

http://mno.hu/

Lapunk írta meg először, hogy a 17 éves lány rendszeresen fellépett például az ózdi városi rendezvényeken, a város jobbikos polgármestere, Janiczak Dávid melletti szimpátiatüntetésen is felszólalt. A település vezetője a Magyar Nemzettől értesült a tragédiáról, megrendülten fogadta a hírt, úgy fogalmazott, hogy „el sem tudom képzelni, hogy milyen bestiális elkövetők lehetnek”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »