Itthon kezdenek a zöld-fehérek (Teremlabdarúgás, 1. Liga)

Itthon kezdenek  a zöld-fehérek (Teremlabdarúgás,  1.  Liga)

A teremlabdarúgó 1. Ligában is lejárt a téli szünet, a három székelyföldi csapatot is felvonultató pontvadászat a 13. fordulóval folytatódik. A kör szombati nyitómeccsén az újonc Sepsi-SIC hazai környezetben lép pályára, ellenfele pedig a Simándi Sólymok lesz. A 18 órakor kezdődő párharcnak a Sepsi Aréna ad otthont.

Az alapszakasz meglepetéscsapatának számító Sepsi-SIC nyolc győzelemmel, egy döntetlennel, három vereséggel és 25 pontos hozománnyal a tabella 5. helyén várja a holnapi összecsapást, a Simándi Sólymok 1/11 győzelem-vereség mutatóval és mindössze 3 ponttal a rangsor 9. helyét elfoglalva érkeznek Háromszékre.

„Január 3-án kezdtük el újra az edzéseket, így kevés idő volt a felkészülésre, de ha az eddigi eredményeinket vesszük alapul, akkor egyértelműen mi vagyunk a favoritok, és a győzelemért lépünk pályára. Természetesen nem nézzük le az ellenfelünket, ám ahogy a tabella is mutatja, jobbak vagyunk, és ezt a pályán be akarjuk bizonyítani” – nyilatkozta a zöld-fehérek edző-játékosa, Mánya Szabolcs, aki egy góllal vette ki a részét a Sólymok elleni 11–3-as őszi sikerből.

Hírdetés

Elmondta, mint edző teljes mértékben elégedett az idény eddigi részével, hiszen nemcsak ők, de senki sem gondolta róluk, hogy ennyi pontot össze tudnak gyűjteni. „Nagyon sajnálom a Mărăşeşti-en hagyott két pontot, ha azok meglennének, akkor még jobban állnánk, ám így sincs különösebb okunk a panaszra” – tette hozzá Mánya. Csapatunk emblematikus játékosa bevallotta, hogy az alapszakasz hátralévő részében sem változik a célkitűzés: „Továbbra is a tisztes helytállást tartjuk szem előtt, és ha bejön egy-két extra és bejutunk a legjobb négy közé, akkor az plusz lenne, de ellenkező esetben sem dőlne össze a világ. Mi idén a csapatépítésre fektetjük a hangsúlyt és nem arra, hogy elérjünk egy bizonyos eredményt.”

Friss igazolása nincs a háromszéki csapatnak, de távozója van. „Eddigi csapatkapitányunk, Iakab Róbert családi és magánéleti okokra hivatkozva felhagyott a futsallal, ez pedig komoly érvágás számunkra. Meghatározó játékosa volt az együttesnek, nehéz lesz őt pótolni. Az ifjúsági csapatunktól felhoztunk egy-két játékost, és a továbbiakban is a fiatal teremlabdarúgókra próbálunk építeni” – mondta Mánya Szabolcs, aki az elkövetkezőkben is számít a sepsiszentgyörgyi futsalkedvelők támogatására.

A 13. forduló programja: * szombaton Sepsi-SIC–Simándi Sólymok (18 óra) * vasárnap Mausoleul Mărăşeşti–Galaci United (16 óra) * kedden Temesvári CFR–West Déva (17 óra), Marosvásárhelyi VSK–Luceafărul Buzău (18 óra), FK Székelyudvarhely–Dévai VSK (18 óra).

A bajnokság állása: 1. Galac 34 pont, 2. Temesvár 30 pont, 3. Dévai VSK 26 pont, 4. Székelyudvarhely (85–38) 25 pont, 5. Sepsi-SIC (71–41) 25 pont, 6. Mărăşeşti 16 pont, 7. Buzău (53–87) 9 pont, 8. West Déva (45–98) 9 pont, 9. Simánd 3 pont, 10. Marosvásárhely 0 pont.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »