Íme kommentek:
- „Ez már mindennek a teteje!„
- „ÁVH, ötvenes évek, Szibéria!„
- „Már a tudományos kutatás szabadságára is köpnek!„
- „Sötét középkor! Máglyák és boszorkányüldözés!„
- „Az ELTE egyik oktatója posztolt a közösségi médiában a pride-ról negatívan. Szánalmas, hogy tehet egy egyetemi oktató ilyet! Miért nem rúgják ki az ilyen szélőséges nézeteket vallókat azonnal?„
s még sok más, de ennyi elég.
Mi az ok: az. hogy lezajlott a munkahelyi fegyelmi a három pázmányos homoklobbista tanárral szemben. Az ítélet: részt kell venniük a katolikus egyház tanításáról szóló képzésen.
Persze látható, ügyesen írtam fel az 5 kommentet, az utolsó jelzi: azok, akik fel vannak háborodva, hogy homofób elveket valló munkáltató – hiszen ez egy bevallottan katolikus egyetem – hogyan meri fegyelmezni a homokpárti dolgozóját, ezzel együtt követelik annak kirúgását, aki homofób véleményt fogalmazott meg. Azaz az ismert kettős mérce.
Ahogy ezt megírta a Rövid ballib értelmező szótár: „Tanszabadság – liberális világnézet terjesztése iskolában„, azaz tanszabadság csak akkor van, ha valaki a liberális nézeteit akarja hirdetni, míg minden más esetben meg „gyűlöletbeszéd” fennforgás van, ami azonnal tiltandó.
A lényeg itt:
- ha egy nézet nekik kedves, annak univerzális joga van terjednie, semmi korlát nem fogadható el,
- ha viszont egy nézet nekik ellenszenves, annak semmilyen formában nincs létjogosultsága.
Pedig nagyon egyszerű a dolog: akinek nem tetszik egy munkáltató tevékenysége, ideológiája, az ne dolgozzon ott. A katolicizmust elutasító ember minek megy katolikus egyetemre tanárnak?
Ez olyan, mint elmenni egy kínai büfébe, majd ott hangosan szidni a kínai konyhát.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »


