Itt van a kutya elásva – lassan világul meg az ember…

Majtényi László, Demszky Gábor, Báron György, Szikora János, Kőbányai János. Szinte kivétel nélkül ismert, befutott emberek lettek azokból a jogász-hallgatókból, akik az állambiztonsági jelentések szerint maoista, szélsőbaloldali csoportot alkottak az ELTE-n a hetvenes évek elején, közepén.

Azért nyitottak róluk dossziét, mert Demszky Gáborék 1972. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójára emlékezve vörös kokárdával (!), előre bejelentve mentek „tüntetni”. Az állambiztonsági iratokból világosan látszik, hogyan működött az ELTE-n ez a kör, akikkel végül kesztyűs kézzel bánt a BM, hiszen egyrészt balról lázadtak a diktatúra ellen, másrészt a főszereplők szülei befolyásos embereknek számítottak.

Hírdetés

ps.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »