Itt vagyunk! – harmincöt éves a gútai Közös Igazgatású Magániskola

Itt vagyunk! – harmincöt éves a gútai Közös Igazgatású Magániskola

A fotó, a grafika, a beltéri dizájn, a vitrázsüveg és a tűzzománc szakos diákok munkáiból nyílt kiállítás a Gútai Városi Hivatalban.

Április 29-én ünnepélyes keretek között nyílt meg az Itt vagyunk! című kiállítás a Gútai Városi Hivatalban. A tárlat a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő gútai Közös Igazgatású Magániskola művészeti szakos diákjainak alkotásait mutatja be.

A kiállításon a fotó, a tűzzománc, a beltéri dizájn, a reklám- és alkalmazott grafika, valamint a vitrázsüveg szakok világa elevenedik meg. A bemutatott munkák nem egyszerűen iskolai feladatok vagy vizuális gyakorlatok, hanem fiatal alkotók gondolatai, érzései és látásmódja anyagba, fénybe, színbe és formába sűrítve.

A megnyitót Kiss Karolin gitárjátéka vezette fel, majd Halász Béla, Gúta polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében méltatta az intézmény városban betöltött szerepét, és büszkeséggel szólt a diákok tehetségéről.

Ezt követően Szokol Dezső, az iskola alapító tulajdonosa idézte fel az intézmény indulását. Mint fogalmazott, érdemes nagyot álmodni, hiszen ő maga is ezt tette 35 évvel ezelőtt. Azóta az iskola falai közül számos tehetséges fiatal került ki. Kiemelte azt is, hogy az intézmény olyan szakokat kínál magyar nyelven, amelyek Szlovákia-szerte egyedülállónak számítanak.

Szokol Katalin igazgató a művészet szerepére irányította rá a figyelmet. Hangsúlyozta: az alkotás nem csupán önkifejezés, hanem párbeszéd is a világgal. Segít értelmezni a körülöttünk zajló változásokat, és hidat épít ember és ember között.

Hírdetés

A tárlat kurátora, Molnár Levente a cím jelentésrétegeit bontotta ki beszédében. Mint mondta, az Itt vagyunk első hallásra egyszerű kijelentésnek tűnhet, valójában azonban állítás, kérdés és felhívás is egyszerre.

„Egy olyan világban élünk, ahol minden gyorsabb, hangosabb és sűrűbb lett. Miközben minden a gyorsaság felé sodor, itt mi megállásra hívunk” – fogalmazott.

Hozzátette: a kiállítás nemcsak jelenlétet jelez, hanem irányt is mutat. Azt üzeni, hogy az alkotók ki akarnak lépni a zártságból, láthatóvá akarnak válni, „nem zajként, hanem figyelemként”.

Az idei év különösen fontos az intézmény életében, hiszen a gútai Közös Igazgatású Magániskola fennállásának 35. évfordulóját ünnepli. A kiállítás így egyszerre visszatekintés, összegzés és jövőbe mutató üzenet: bizonyítéka annak, hogy az iskola három és fél évtized után is képes megszólítani, formálni és alkotásra ösztönözni a fiatalokat.

A megnyitót követően a látogatók megtekintették a diákok munkáit, majd baráti hangulatú fogadáson vettek részt, amelyen az iskola vendéglátó szakos tanulói is közreműködtek.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »