Itt nézheted élőben a SpaceX történelmi kilövését

Itt nézheted élőben a SpaceX történelmi kilövését

Ma este indul a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé az első két olyan űrhajós, akit magáncég szállít a világűrbe. Itt nézheti élőben!

A tervek szerint 22 óra 33 perckor elindul a Nemzetközi Űrállomás felé az első két olyan űrhajós, akit magáncég szállít a világűrbe. 

Doug Hurley és Bob Behnken a floridai Kennedy Űrközpontból indul útjára, a SpaceX Crew Dragon űrhajóján, a szintén Elon Musk vállalata által gyártott Falcon 9 hordozórakéta segítségével. Az űrhajósok ugyanarról a 39A jelzésű kilövőállásról várják majd a startjelzést, ahonnan még az Apollo-11 legénysége is elindult a Holdra 1969-ben.

A NASA megbízásából az Elon Musk vállalata által kifejlesztett Crew Dragon az ugyancsak a SpaceX által kifejlesztett Dragon teherszállító űrhajó módosított, emberi utazásra alkalmassá tett változata. SpaceX maga tervezte és gyártotta az űrruhákat, amelyek személyre szabottak.

Fontos, hogy az űrruhák kényelmesek legyenek és inspirálóak is. Ugyanakkor a legfontosabb tervezési szempont az volt, hogy védelmet biztosítsanak a legénységnek

Hírdetés

– mondta Benji Reed, a misszió egyik illetékese.  

A kétrétegű űrruhákat a SpaceX technikusai fogják feladni a két űrhajósra, akiket egy fehér színű Tesla Model X elektromos autóval szállítanak majd át a kilövőpadhoz.

A Crew Dragon űrmissziója mérföldkő lesz az amerikai űrkutatásban, az Egyesült Államok ugyanis 2011 óta nem szállított embereket az űrbe amerikai űrhajóval. Azóta, hogy kilenc évvel ezelőtt, harminc évi szolgálat után kivonták a forgalomból az űrsiklókat, a NASA orosz űrhajókkal szállíttatta űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra.

(mti)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »