Közös, szemléletformáló kampányt indít a Strand Fesztivál és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a víz világnapja (március 22.) alkalmából a Balaton természeti értékeinek megóvásáért.
A Szeresd a Balatont! szlogennel meghirdetett kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a tó természeti kincseire, valamint arra ösztönözze az oda látogatókat, hogy környezettudatos módon töltsék idejüket a térségben. A kampány részeként edukatív tartalmak jelennek meg a Strand Fesztivál közösségi felületein, közérthető formában bemutatva a Balaton működését, kihívásait és védelmének lehetőségeit.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakemberei a fesztivál helyszínén is aktívan jelen lesznek: augusztus 19. és 22. között Zamárdiban interaktív és látványos programokon keresztül hozzák közelebb a tudományt a közönséghez. A terepi, műszeres bemutatókon a látogatók kipróbálhatják a Balaton vizének vizsgálatához használt eszközöket. Az algamintákon és mikroszkópos vizsgálatokon keresztül felfedezhetik a tó láthatatlan élővilágát.
A vízkémiai bemutatókon az érdeklődők megtudhatják, milyen folyamatok zajlanak a vízben, az élő halas akváriumokban pedig a Balaton jellegzetes fajait is megfigyelhetik. Külön hangsúlyt kap az emberi beavatkozás bemutatása: az érdeklődők a fesztiválon interaktív módon ismerhetik meg a humán eredetű szennyező anyagokat és azok hatását az élővilágra.
Vasas Gábor, az intézet főigazgatója a közleményben kiemelte: az együttműködés lehetőséget ad arra, hogy a fesztivál közönsége közvetlen élményeken keresztül ismerje meg a tó működését és a megőrzésével kapcsolatos kihívásokat.
A tájékoztató idézi Ádám Kata fesztiváligazgatót is, aki elmondta, hogy az idei rendezvény és kommunikációja szinte minden elemében a Balaton népszerűsítésére épül.
Az együttműködés célja, hogy a fesztivál ne csupán zenei élményt nyújtson, hanem hozzájáruljon a látogatók szemléletformálásához is. A kampány központi üzenete: „Szeresd a Balatont! – és vigyázz rá, miközben jól érzed magad!” – áll a közleményben.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


