A nyári pihenés és a strandolás közben a bűnözők sem tétlenkednek. Az Index az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb bűnügyi fertőzöttségi térképe alapján megnézte, mely balatoni településeken történt a legtöbb bűncselekmény az elmúlt két hónapban.
Az ORFK honlapján elérhető bűnügyi fertőzöttségi térkép 30 napos késéssel, vármegyei és járási bontásban mutatja tíz bűncselekménytípus előfordulását. Az adatokat a 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények száma alapján jelenítik meg. Fontos, hogy a térkép adatai tájékoztató jellegűek, és nem tartalmazzák azokat a nyomozásokat, amelyeknél az információk korai nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás érdekeit – írja az Index.
A közterületen elkövetett bűncselekmények számában Siófok áll az élen: júniusban és júliusban 75 ilyen eset miatt intézkedtek a rendőrök. A második Balatonfüreden mindössze 22 esetet regisztráltak.
A gépkocsilopások száma ugyanakkor alacsony volt a Balaton környékén: a két hónap alatt összesen öt ilyen eset történt, ebből három Alsóörsön. Lakásbetörés miatt Siófokon és Balatonkenesén is mindössze egy-egy alkalommal intézkedtek.
Garázdaság és rendbontás miatt már több munkájuk akadt a rendőröknek: Siófokon 13 esetet regisztráltak, elsősorban a belvárosban és a szórakozóhelyek környékén. Fonyódon hat ilyen ügy történt ugyanebben az időszakban.
A lopások számában is Siófok emelkedik ki: a településen átlagosan hatszor annyi ilyen bűncselekményt regisztráltak, mint a többi vizsgált balatoni településen.
Az adatokból ugyanakkor nem következik, hogy a Balaton kiemelkedően veszélyes térség lenne. Vármegyei bontásban a Balatont érintő három vármegye is csak a középmezőnyben szerepel az összes bűncselekmény 100 ezer lakosra vetített száma alapján.
A vizsgált 60 nap alatt a sorrend a következőképpen alakult:
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


