Az éjjel brutális terrortámadás történt Párizsban. Több helyszínen, előre kitervelten, alapos metodikával, összehangoltan végrehajtva. A francia elnök máris a visszavágásról beszél, az európai politikai vezetők pedig egytől egyig szolidaritásukat fejezték ki. Holott minimum hat láb mélyre kellett volna süllyedniük szégyenükben, hogy hagyták idáig fajulni a helyzetet az ész nélküli bevándorló tutujgatásukkal, és most lemondó nyilatkozatok sorát kellene olvasnunk a sajtóban.
Nem tartozom azok közé, akik kéjes örömmel szeretik mások arcába dörgölni, hogy „én megmondtam”. Most sem ez a célom. Megrendülve, dühösen, aggódva, de nem értetlenül állok a tegnap esti események előtt. Mert jó előre látható volt, hogy ez fog történni, csak idő kérdése volt. Akinek pedig még most is magyarázni kell, hogy miért, az nyugodtan vegye úgy, hogy egy kicsit ő is húzta az AK-47 ravaszát abban a párizsi klubban.
Az, hogy mi vezetett ide, egyértelmű: a korlátlan bevándorlás kritikátlan támogatása, a többszázezres tömegek ellenőrizetlen beeresztése Európába, az „európai értékek”, az „emberi jogok”, és a vakliberális dogmatika égisze alatt. Személyesen Angela Merkel, és Francois Hollande politikája.
Az első kérdés, amit fölvet ez a szomorú éjszaka: hogyan tovább? Mit fog tenni Európa, miután bekövetkezett az, aminek lehetőségét a biztonságpolitikai szakértők, és a „szélsőségesek” (tudjuk, akik már évek óta mondják, hogy talán nem kéne minden jöttmentet beengednünk…) jó előre felvázolták, és amit a mainstream pártok és médiumok egyöntetűen lehetetlenként kezeltek?
Képes lesz-e még ezek után is tartani magát a kontinensre ráerőltetett Wilkommenskultur agyréme? Levonják-e a megfelelő személyek a megfelelő konzekvenciákat, és távozik-e akárcsak egyetlen, inkompetens politikus is a nemzeti kormányok valamelyikéből, vagy a brüsszeli vízfejből?
Vajon ezek után fel meri-e vetni valaki a nagytőke felelősségét, ami a filléres munkaerő reményében a háttérből végigasszisztálta a becsődítést, és minden erejét latba vetve lobbizott érte Brüsszelben?
Megköveti-e bárki is azokat, akiket összeesküvés-elméletek gyártásával vádoltak, lenáciztak, lefasisztáztak, lerasszistáztak, mert előre látták az agybeteg döntések következményeit, és szót merészeltek emelni a normalitás, az egészséges életösztön nevében?
Hogyan reagálnak majd minderre az európai muszlim közösségek, és az újonnan érkezett bevándorlók?
Számtalan kérdés kavarog még bennem, de talán a legégetőbbek nem is a fentiek.
A legfontosabb az, hogy miként reagál erre az egészre az európai közvélemény? Látni fogják-e az emberek világosan, hogy kik a felelősök, és képesek lesznek-e szankcionálni azokat az alkalmatlanságból, téveszmékből, vagy egyszerű anyagi haszonszerzésből fakadó mulasztásokat, amik ide vezettek?
Elég lesz-e ez a sokk ahhoz, hogy visszájára fordítsuk az eddigi negatív folyamatokat, vagy ismét úgy jár a kontinens, mint a Charlie Hebdo-eset után? Emlékezzünk, abból a tragédiából is az azt okozó, liberális eszme diadalmenete vált, s azok dicsőültek meg általa, akik közvetve, vagy nagyon is közvetlenül megteremtették a körülményeket, amiben megvalósulhatott a mészárlás.
Most vajon másképp lesz? Képes lesz arra Európa, hogy elkergesse az áruló politikai elitjét? Lesz erre egyáltalán igény?
Egy ideje sokan rebesgetik az „európai 9/11” lehetőségét, melynek lényege pont egy, az amerikaihoz hasonló, felülről kialakított krízishelyzet megteremtése lenne, aminek következtében a regnáló hatalom, ahogy a tengerentúlon, úgy itt is a szabadságjogok drasztikus visszanyesésével szilárdítaná meg a hatalmát. Egyesek szerint egy ilyen tragédiával akarják rászorítani az EU húzódozó polgárait, hogy támogassák az Európai Egyesült Államok koncepcióját, és a „biztonságukért” cserébe mondjanak le szuverenitásukról, egy, az eddiginél is központosítottabb berendezkedésben.
Nem tudom, mennyire összeesküvés ez a koncepció, vagy sem, mert ez most, a közeljövőben fog eldőlni. Egy biztos, akárkit igazol is a jövő, ez a tragédia egy dolgot világosan megmutatott: az összeurópai tehetetlenkedés, a liberális lilaköd, a mesterkélt szolidaritás szavatossági ideje végleg lejárt. Ezentúl nem kérdés, veszélyt jelent-e az eddigi bevándorlási gyakorlat, és hamisak-e azok az érvek, amelyek morális dilemmákkal akarnak elkenni egy konkrétan életbevágó, biztonságpolitikai kérdést.
Imádkozzunk a párizsi áldozatokért, és nagyon figyeljük, hogy keverik az európai vezetők a kártyákat a következő hetekben.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
