Itt az eredménye Brüsszel “Amarica First” politikájának: A Volkswagen Közép-Európa helyett Amerikába viszi gigagyárát

Itt az eredménye Brüsszel “Amarica First” politikájának: A Volkswagen Közép-Európa helyett Amerikába viszi gigagyárát

Néhány nappal Olaf Scholz német kancellár és Joe Biden amerikai elnök washingtoni találkozója után érkezett a hír, hogy a Volkswagen letett Közép-Európa egyik országába tervezett nagy akkumulátorgyárának projektjéről. Az ok prózai: az Egyesült Államokban kedvezőbbek a feltételek, mind energia, mind állami dotációk terén. A Reuters információi 10 milliárd dollárral járulhat hozzá az USA a Volkswagen gyárához, közben Európa tönkretette saját energiaellátását, és késlekedik az úgynevezett Zöld Megállapodással.

A Financial Times értesülései szerint a Volkswagen felfüggesztette Közép-Európába szánt nagy akkumulátorgyárának terveit és egy észak-amerikai gyár építése mellett döntött, ráadásul ennek oka elsősorban az amerikai adókedvezményeken keresztül nyújtott 9-10 milliárd eurónyi támogatás miatt.

Korábban is sokat foglalkoztunk az amerikaiak IRA-törvényével, ami egy gigászi, 367 milliárd dolláros csomag. Ennek keretében azok a zöld ipari befektetők, akik Amerikában, amerikai inputanyagok felhasználásával, amerikai ellátási láncra támaszkodva létesítenek üzemet, jelentős adókedvezményben részesülnek. A törvény lényegében az USA-EU kereskedelmi háború nyitányának tekinthető – ám az orosz-ukrán háború miatt Európa elképesztően hátrányos pozícióból indul.

Brüsszel hónapok óta fontolgatja, hogy hasonló nagyságú és tartalmú támogatási csomagot fogad el. A probléma az, hogy még mindig csak fontolgatja. A kérdés ugyanis az, hogy miből? Európától az USA azt várja, hogy hadigazdaságra álljon át, ami erőforrásokat von el a gazdaság többi részétől, és a célja a fizetésképtelen Ukrajna életben tartása lenne. Ráadásul az energiaválság és infláció hatásait is finanszírozni kell az európai országoknak – csak tavaly 800 milliárd eurót költöttek erre a célra. És mindennek tetéjeben amerikai  LNG-szállítmányoktól függ energiaellátása (ami ráadásul drágább, mint az orosz volt), miközben a klímaváltozás elleni harc balliberális élkatonái újabb és újabb szabályozási és adóterheket rónak ki az európai iparra.

A Volkswagen nem hozott végleges döntést, ám az, hogy nem cáfolta az amerikai beruházás tervét, arra utal, hogy a kérdés eldőlt. A VW bevallottan az amerikai támogatásokat jelölte  meg indokként, az európai beruházásra addig nem látnak lehetőséget, amíg Brüsszel nem dolgozza ki az EU Green Deal program részleteit.

A Volkswagen már résztulajdonosa egy a svédországi Northvolt akkumulátorgyárnak, Németországban 2025-re épít egy másik gyárat (kínai koprodukcióban, márpedig nő az amerikai nyomás Európán a Kína elleni szankciók bevezetésére), tavaly márciusban választottak ki helyet Spanyolországban egy harmadik üzemnek, és októberben született döntés egy közép-európai telephelyről. Ez utóbbira vélhetően keresztet vethet régiónk. Az eredetileg legesélyesebb pályázók között a V4 országai voltak, köztük Szlovákia és Magyarország.

Hírdetés

Ami Brüsszel teketóriázását illeti, ott nem csak arról volt szó, hogy sokáig készült el az első Green Deal javaslat. Ursula von der Leyen bizottsági elnök (akinek családja az USA-ban él, férje a Pfizer egyik leányvállalatánál dolgozik) csak most februárban mutatta be javaslatát, ami elég nagy felháborodást keltett.

A kis tagállamok ugyanis attól tartottak, hogy a nagy tagállamok, mint Németország és Franciaország kihasználva dominanciájukat, a támogatási csomag zömét kisajátítja, amivel behozhatatlan versenyelőnyre tennének szert a piacon a többi tagállam rovására.

Európa azonban kifutott az időből. Az ipar ugyanis nem engedheti meg magának, hogy lemaradjon, a Volkswagen így döntött. De nem ő volt az első.

Az Intel tavaly decemberben jelentette be, hogy nem építi meg 80 milliárd eurós chipgyárát Németországban. A projekt a koronavírusjárvány alatt kialakult chiphiányra reagált volna. A sorok közül kiolvasható, hogy a chiphiány óta azonban az európai versenyképesség és energiabiztonság megroppant.

A Volkswagen lépése azonban mindenki szerint hatalmas pofon az európai ipar számára. Hónapok óta arra figyelmeztetnek az illetékesek, hogy Európa ipara a megsemmisülés szélére kerülhet, ha nem zárkózik fel. A válságok, a háború és az elhibázott politika miatt Európa béna kacsaként viselkedik.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »