Itt az első mandátumbecslés az EP választások előtt

Az Európai Néppárt előnyét mutatja az első mandátumbecslés, amelyet az Európai Parlament készíttetett a májusi EP választások előtt. A mostani adatok szerint a második legnépesebb frakció a szocialistáké lesz őket követik majd a Liberálisok.

Ez az első olyan mandátumbecslés, amelyben már Nagy Britanniával nem számolnak, ezért is lehet az, hogy az eddigi harmadik legnagyobb frakció a Európai Konzervatívok és Reformereké a brit képviselet nélkül visszacsúszott az ötödik helyre.

Hírdetés

A tagállamokban külön-külön készített közvélemény-kutatások eredményei alapján egyelőre csak azokat a pártokat tudták mérni, akik már megmérették magukat egy választáson. A frissen alakult politikai tömörüléseket a kutatás egységesen kezeli és az egyéb politikai pártok csoportjában listázta, de nem nevesítette egyik országban sem.

A becslés szerint a 21 magyar képviselői helyből a Fidesz-KDNP-nek 13, a Jobbiknak négy, az MSZP-Párbeszédnek három, a Demokratikus Koalíciónak egy juthat. A kutatásban nevesítették még a Momentum Mozgalmat, az LMP-t, a Kétfarkú Kutyapártot és a Mi Hazánk mozgalmat is, de a jelenlegi állás szerint nekik nem lesz EP képviselőjük


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »