Itt az állami építővállalat – Több mint 4 milliárdba kerül majd a működése

Itt az állami építővállalat – Több mint 4 milliárdba kerül majd a működése

A portál szerint az 500 milliárd forintos kötelezettségvállalási határt a 2020-as költségvetés tervezése során felül kell majd vizsgálni, hogy az összhangban legyen a középtávú költségvetési előrejelzéssel.

A határozat felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, a pénzügyminisztert és az érintett minisztereket, hogy ellenőrizzék a kormányzati magasépítési beruházásokra vonatkozó azon kormányhatározatokat, amelyekhez kapcsolódó feladatokat 2019. január 1-jét követően a Beruházási Ügynökség látja el, és tegyenek javaslatot azok felülvizsgálatára.

Egy másik határozat előírja, hogy a Beruházási Ügynökség jövő évi működéséhez a 2019-es központi költségvetésből

4 milliárd 750 millió forint  fedezetet kell biztosítani.

A fővadász névjegyével ellátva

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslat általános indoklása szerint a 2018-ban kezdődő kormányzati ciklus

új koncepció mentén, egységesen kívánja kezelni az állami magasépítési beruházások megvalósítását.

Hírdetés

Ehhez szükség van egy olyan, az állam 100 százalékos tulajdonában álló, közfeladatot ellátó gazdasági társaságra, amely az állami érdekek teljes körű szem előtt tartása mellett képes garantálni a központi költségvetési forrásból megvalósuló, mind esztétikailag, mind funkcionálisan kiemelkedő értéket képviselő építési beruházások költséghatékony, határidőre történő megvalósítását.

Előkészítés mellett kivitelezést is végezne az állami vállalat

A Napi.hu szerint a Beruházási Ügynökség

  • önálló költségvetési forrással rendelkezne,
  • közreműködne a beruházások előkészítési folyamatában és
  • lefolytatná a beruházások kivitelezési szakaszát.
  • Az ügynökség az állam nevében végzett tevékenysége során teljes személyes költség-, illeték- és igazgatási szolgáltatási díjmentességben részesülne. A cég létrehozásáról szóló törvényjavaslat azt is támogatná, hogy az állam a kormány rendeletében meghatározott összeghatár felett új, a felelősségi köröket egyértelműen meghatározó struktúrában valósítsa meg állami pénzből a magasépítési beruházásokat, amelyekhez csak a beruházás valós bekerülési költségének meghatározása után biztosítanák a szükséges pénzügyi forrást.

    Az ügynökség létrehozásáról szóló törvény a portál szerint már kihirdetés előtt áll.

    Mert stadionból sosem elég: Budapest rendezi a 2023-as atlétikai világbajnokságot

    A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa Buenos Aires-i ülésén már júliusban a magyar fővárost javasolta házigazdának, így túl nagy csodálkozni való nincs a dolgon. A portál emlékeztet, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség (MAFSZ) már 2017 őszén jelezte, hogy szabadtéri világbajnokságot rendezne, és mivel nincsen hagyományos nevezési procedúra, az egyeztetések meg is kezdődtek.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »