Itt az adatolt bizonyíték: az osztrák belügy csalt a választásoknál – az osztrák sajtó hallgat

Van der Bellen Alexander Ausztria elnöke? Egyelőre folynak a vizsgalatok!!! Lovas István2016. május 24. Nemzetközi sajtószemleAki ráklikkel az alábbira, ott láthatja a táblázatot az adatsorokkal: 146,9 %-os (!) részvételt hazudtak

OSZTRÁK BELÜGYMINISZTÉRIUM HIVATALOS HONLAPJA

Bizonyíték a csalásra: az osztrák belügyminisztérium közzétette a hivatalos választási eredményeket. Aki megnézi, mit jelentettek ezek az adatok a mintegy 11 ezer lakosú, festői Waidhofen an der Ybbs városkában, azt látja, hogy ott a szavazók 146,9 %-a (!) adta le szavazatát. Vagyis a lehetséges maximum (minden szavazásra jogosult szavaz is) majdnem másfélszerese. És az osztrák sajtó ezt „nem vette észre”.  Ott így győzött a zöld Van der Bellen a szavazatok 52,7 százalékával, a 47,3 %-ot kapott szabadságpárti Norbert Hofer előtt. És ha „csak” a száz százalék szavazott volna, ki győz? Nem kellene újra számolni a szavazatokat az egész országban?

DIE PRESSE

„Mi van  a választói kártyák összeesküvése mögött?” gúnyos címmel a vezető osztrák lap honlapjára tegnap 11 óra 32 perckor kitett cikke arról számol be, hogy az Osztrák Szabadság Párt (FPÖ) a választások megkérdőjelezésével fenyeget, miután a belügyminisztérium honlapjára „véletlenül” hibás adat került fel. (Mivel a „véletlen” hibát a Die Presse nyilván véletlenül nem nevezi meg közelebbről, nem tudni, hogy a fentebbi hamisításról van-e szó, amelyre a cikket kommentelő egyike hívja fel a figyelmet, vagy volt-e más is.) Az írás hozzáteszi, hogy az FPÖ az osztrák közszolgálati ORF-fel szemben is manipulációs vádat hangoztatott. A cikk „lead”-je (összefoglalója): „Az FPÖ a választások megtámadásával fenyegetőzik. A belügyminisztérium egy hibája tüzeli a hamisításról szóló híreszteléseket. Központi manipulációra semmiféle utalás nincs, de egy nem központi legalábbis elképzelhető”. (Ami a gúnyos címet illeti, a vezető osztrák lap elfelejtett számos egyéb cikkének ezt a címet adni: „Mi van a Putyin le akarja rohanni Európát összeesküvés mögött?)

 

IL GIORNALE

Ferenc pápa üzent a tegnap kezdődött és ma befejeződő isztambuli Világ Humanitárius Csúcstalálkozónak, ahol Erdogan török elnök mellett az ENSZ főtitkára is részt vesz. A pápa „azzal fenyegette a Nyugatot, hogy egyetlen menekült sem maradhat befogadás nélkül”, írja  a jobboldali olasz lap.

 

INFOWARS

Donald Trump ismét „belegyalogolt” Bill Clintonba azzal, hogy hétfőn új videót bocsájtott útjára, amelyen több nő durva szexuális magatartással vádolta a volt elnököt, beleértve Juanita Broaddricket, miközben a „szélhámos Hillary” hallható, amint a háttérben „csacsog”, jelenti az amerikai internetes hírportál.

Hírdetés

 

SPUTNIK

Európa tízszer annyi kárt szenvedett az USA-nál kereskedelmében Oroszországgal, amióta a vele szemben érvényben lévő szankciókat bevezették, olvasható a most nyilvánosságra hozott Oroszország: a transzatlanti egység tesztje című jelentés előszavában, amelyet Stephen Szabó, a Transzatlanti Akadémia ügyvezető igazgatója írt. Az EU teljes kereskedelme Oroszországgal 2013-ban 326,5 milliárd  euró összegű volt, ami 2015-re 210 milliárd dollárra csökkent. Ezzel szemben az amerikai-orosz kereskedelem 38,2 milliárd dollárról 23,6 milliárd dollárra csökkent ugyanezen időszakban, jelenti az orosz hírügynökség angol nyelvű hírportálja. Csakhogy, nyilatkozta Szabó a hírügynökségnek, a nyugati „egységet” az elkövetkező idők alaposan próbára teszik majd. 2017 januárjában új amerikai kormány veszi át a vezetést. Ez évben kerül sor a német és francia választásokra, és az új felállású kormányokkal a „transzatlanti egység” az orosz szankciókat illetően próbát áll majd ki. Németország és Franciaország üzletei köreiben már most erős a szankciók ellenzése. „Magyarország, Görögország, Ausztria és Olaszország szintén megkezdte az Oroszország elleni büntető lépések ellenzését”. Velence tartomány holnap szavaz arról, hogy elismerje-e a Krím-félszigetet Oroszország részének és megszüntesse-e az Oroszország elleni szankciókat.  

 

THE WALL STREET JOURNAL

A német Bayer AG tegnap részletezte ajánlatát az amerikai Monsanto 62 milliárd dollárért történő megvásárlására. A két cég együtt a világ egyik legnagyobb agrokémiai vállalkozását hozná létre. A Monsanto jelenleg világelső a mag- és gabonagenetikában, míg a Bayer a gyomirtók terén bizonyított. A két cég együtt „valódi globális mezőgazdasági vezető” lenne. A felvásárlás magában foglalná azt, hogy a Bayer AG átvállalja a Monsanto 8 milliárd dolláros adósságát is.

 

EUOBSERVER

A Cipruson vasárnap tartott parlamenti választásokon most először egy ultrajobboldali párt képviselői kaptak helyet a törvényhozásban. A Nemzeti Népfrontnak (ELAM), amely igen hasonlatos a görög „neonáci” Arany Hajnal pártjához, most két képviselője van, miután a szavazatok 3,7 százalékát szerezte meg. Ugyanez a párt 2011-ben még csak egy százalékot kapott, jelenti az uniós ügyekre szakosodott lap.

GAUCHEDECOMBAT

A magát „harcos baloldalinak” nevező hírportál  „Orbán a migránsok meggyilkolására szólít” címen azt írja, hogy „hazánkban” (hogy ez hol van, és ki a szerző, a cikkből nem derül ki) nagy a rémület attól, hogy Ausztriát egy szélsőjobboldali vezeti, mintha ez lenne az egyetlen európai ország e téren. Kissé gyorsan felejtjük – írja a cikk szerzője –  az ultranacionalista Orbán „elnök” országát, ahol az európai testületek impotensek abban, hogy korlátozzák a Magyarországon az emberi jogok elleni súlyos merényleteket. Ez az az ország, ahol Orbán tűzparancsot adott ki a migránsokkal szemben, és amely ország „már elkövette azt az elképzelhetetlen szörnyűséget,  hogy különösen embertelen szögesdróttal… kerítette körbe magát”. A szerző az utolsó mondatában kijelenti, hogy „egyre jobban szégyellek európainak lenni”.

BFMTV

A párizsi Sorbonne Egyetemen működő Celsa újságíródiákjai Röszkére vonultak és onnan küldték el tudósításukat „Magyarország: a szögesdrót mögött a migránsok utolsó reménye Európa kapujában” címmel. Kulcsszavak: kisgyerekek, kék szemből csöpögő könnyek (a cikkhez mellékelt, szögesdrótba kapaszkodó kisgyereknek éjfekete szemei vannak), trikó alatti bekötött sebek, por, hőség, szenvedés. Az újságírótanoncok azért érkeztek tíz napra Magyarországra, hogy  tanulmányozzák „a szabadságra szomjas ifjúság és egy ultrakonzervatív kormány között őrlődő ország összetett aktualitását”.  (A 30 éve működő tanoda nem küldte el diákjait gyötrődésfigyelőbe Magyarországra 2016-ban.)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:EU, Hírek, Külföld, Külföldi sajtó Tagged: újra számolni a szavazatokat, Bill Clinton erotomaniac, Ciprusi Nemzeti Népfront, Ferenc pápa, globális mezőgazdasági vezető, orosz szankciók, Osztrák Szabadság Párt, választási csalás


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »