Itt a vége, Vettel távozik

Itt a vége, Vettel távozik

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel egybehangzó lapértesülések szerint az idény végén távozik a Ferrari Forma-1-es csapatától.

A Bild, az Auto, Motor und Sport és a Motorsport-Total.com értesülése szerint a 32 éves német pilóta nem hosszabbítja meg szerződését és hat év után elhagyja az olasz istállót. A két fél már megegyezett ebben, és kedden nyilvánosságra hozzák a hírt.

Vettel tavaly csak a csalódást keltő ötödik helyen végzett az autós gyorsasági világbajnokságon, csapattársa, a monacói Charles Leclerc – aki 2019 végén 2024-ig meghosszabbította új kontraktusát – is megelőzte.

Hírdetés

Az olasz La Gazetta dello Sport szerint a Ferrari egy évvel szerette volna meghosszabbítani Vettel szerződését, jelentős fizetéscsökkentéssel, amit a német nem fogadott el. Az olasz istállónál tavaly év végén 2024 végéig szóló szerződést kötöttek a csapat másik pilótájával, a 22 éves Charles Leclerc-rel, vagyis a csapat egyértelműen a monacóival tervez hosszú távra, ami Vettelnek kimondottan nem tetszik – írta a nemzetisport.hu.

Olasz értesülések szerint a németnek a Renault vagy a McLaren lehet a következő csapata – az biztos, hogy Sainz és Ricciardo szerződése is lejár 2020 végén jelenlegi csapatuknál.

A német értesülést az olasz csapat nem kommentálta a Reutersnek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »