Itt a vége: Demeter Szilárd visszavonja botrányos írását és törli a Facebook-oldalát

Vasárnap kora délután az alábbi közlemény jelent meg Demeter Szilárdtól a Magyar Nemzet oldalán:

„Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom. A Facebook egy Kertész Imre-idézet miatt letiltott három napra, onnan nem tudom törölni a posztot, tehát a Facebook-oldalamat törlöm.

Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét.

A közeljövőben ehhez tartom magam.”

Döntése nem igazán meglepő annak fényében, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az izraeli nagykövetség után az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, Köves Slomó is reagált Demeter Szilárd sorosozós, „gázkamrás” cikkére.

Köves a Telex megkeresésére azt írta,

„Demeter Szilárd „eszmefuttatása” ízléstelen és méltatlan. Lehet Soros György politikai aktivitásával és üzleti tevékenységével egyet nem érteni és vitatkozni, de személyét Hitlerhez és tevékenységét a gázkamrákhoz hasonlítani nehezen tekinthető többnek otromba provokációnál. A fennálló világrend érvényes konzervatív kritikáját adni nem csak lehetséges, de szükséges is. Konzervatívnak lenni azonban egyebek mellett annyit is tesz, hogy pontosan tisztában vagyunk azokkal a nyelvi keretekkel, melyeknek határait nem lépjük át, nem mossuk el. Nem vulgarizáljuk azt, amit nem lehet vulgarizálni”

Hírdetés

A Demeter publicisztikája ellen tiltakozók listáját emellett a Nemzetközi Auschwitz Bizottság is gyarapítja, amelynek elnöke, Christoph Heubner szerint Demeter kirohanása egy új mélységet jelent a magyarországi antiszemita, Európa-ellenes kampányban, ami nem csak a magyar holokauszt-túlélők számára visszataszító.

A botrányos fogadtatású cikkel kapcsolatban Vámos Miklós író úgy fogalmazott, eddig próbálta megértéssel szemlélni Demeter eddigi ámokfutását, de a mostani nyilatkozatát már nem tudja.

Megszólalt még Bajnai Gordon ex-miniszterelnök is, aki Facebook posztjában egyenesen a jelenlegi miniszterelnökhöz, Orbán Viktorhoz szólt. Mint írta,

„Amennyiben Demeter Szilárd még hétfőn is az Ön kormányának tisztviselője, akkor ezt a nyilatkozatot nyilván mi magyarok, és az egész világ a magyar kormány álláspontjának tekinti majd. Ha így lesz, én – sokakkal együtt – Ön helyett is szégyenkezni fogok hazám és a magyarok nevében. Ne legyen így”

Ez volt Demeter origón megjelent válasza, amit változtatás nélkül közlünk:

„A Holokauszt, és mindaz, ami a XX. században történt a zsidósággal, kisajátíthatatlan. Mindannyiunk közös öröksége. És mindannyiunk közös felelőssége, hogy soha többé ne forduljon elő még csak hasonló sem Európában.

A hangsúly jelenleg a hasonlón van. Európában, pontosabban az Európai Unióban ma a „nyílt társadalom” eszméjének égisze alatt az illegális migrációt támogatják. A migránsok többsége muszlim. Az EU hangadói, élükön Soros György spekulánssal gyakorlatilag új antiszemitizmust importálnak – attrocitások, zsidók életét veszélyeztető terrortámadások tömkelege bizonyítja ezt az elmúlt évekből.
És jelenleg nem csak a zsidók vannak veszélyben. A jogállamiság gumifogalmával, a szolidaritás és tolerancia fogalmainak kiforgatásával minden olyan polgár veszélybe kerül, aki a zsidó-keresztény kultúrán alapuló többezer éves európai életformát szeretné megőrizni.

Ezt az életformát most támadják. Azzal, hogy például a lengyeleket és a magyarokat ki akarják taszítani az „európaiak” köréből (anélkül, hogy tudnánk, pontosan mit is értenek európai értékeken), gyakorlatilag azt a gesztust ismétlik meg, mint amikor zsidókat előbb másodrendű polgároknak minősítették, majd kivetették a politikai közösség tagjai közül (erről Hannah Arendt ír igen okosakat).
75 évvel Auschwitz után ott tartunk, hogy a liberális mainstream nettó náci logikát működtet. Ez valóban elfogadhatatlan.

És én nem is fogadom el.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »