Itt a vége?

Nagyon úgy néz ki, hogy az évek óta tartó görög dráma napokon belül véget ér.

Szombat este eldőlt, hogy nem lesz megállapodás a hitelezőkkel, és a hellének nem kapnak haladékot a kedden lejáró, 1,6 milliárd eurós IMF-tartozás visszafizetésére. Vasárnap délután az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa ugyan még tett egy halvány gesztust és nem zárta el azonnal a pénzcsapokat, ami a valóságban azt jelenti, hogy az EKB egyelőre még biztosítja a forrásokat a görög bankoknak, így az emberek a még hozzájutnak a számláikon tartott pénzükhöz. Azonban ez is csak időleges, mivel július 20-án Görögországnak lejár egy, az EKB felé esedékes adóssága is, aminek a nem fizetése lényegében – a mai tudásunk szerint – egyenlő azzal, hogy tényleg és teljesen vége a dalnak.
A helyzet komolyságát jó jelzi, hogy a görög parlament még szombat éjjel, egy 13 órán át tartó rendkívüli ülést követően elfogadta az Alekszisz Ciprasz kormányfő által kezdeményezett javaslatot, miszerint a hétvégén legyen népszavazás az ország nemzetközi hitelprogramjáról. A döntést a görög kormányfő jelentette be a televízióban:

[Ha nem jönne be a felirat, akkor katt a videó jobb alsó sarkában található CC-ikonra!]

Hírdetés

„A zsarolás az ultimátummal azt jelenti, hogy elfogadjuk a súlyos és megalázó, vég nélküli megszorításokat anélkül, hogy bármi esély lenne a társadalmi és gazdasági fellendülésre. Kérem, hogy válaszoljanak olyan szuverén és büszke módon, miként válaszoltak a görögök a múltban a hasonló diktátumokra. A tekintélyelvű és szigorú megszorító utasításokra mi demokratikusan, nyugodtan és határozottan fogunk válaszolni. Görögország, a demokrácia szülőhazája hangos és demokrata választ fog küldeni Európának és a világnak” – mondta Alexisz Ciprasz, miközben pontosan tudta, hogy ezzel a néhány perces beszéddel valószínűleg beírta magát a történelembe.

Görögország sorsa ugyanis túlzás nélkül meghatározó lesz nemcsak Európa, hanem a globalista világ sorsára is. Ha végiggondoljuk a történetet, akkor egyértelműen látható, hogy a világ mai irányítóinak nem érdeke, hogy a hellének jól jöjjenek ki ebből a dologból. A globalistáknak nem érdekük, hogy a görög válság és annak sajátos kezelése bármilyen aspektusból is nézve sikeres legyen. A pénzeszsákoknak, hogy fenntartsák a jelenlegi status quo-t most példát statuálva azt kell bebizonyítaniuk, hogy a Ciprasz-féle út nem járható, hogy annak következményei sokkal durvábbak, mint az általuk javasolt ortodox megoldásoké.

Ha a görögök szembe menve az EU-val és az IMF-fel mégis ki tudnak hozni valamit a helyzetből, akkor az példa lehet, akkor az lavinát indíthat el akár már néhány hónap múlva Spanyolországban, ahol a Sziriza elgondolásaihoz nagyon hasonlókat valló politikai erő, a Podemos lehet a választásokon a befutó. Ha a spanyolok is rálépnek s görög útra, akkor szinte biztosan nem kérdés, hogy az eurózóna darabokra hullik, aminek a következményei radikálisan átírják majd a ma ismert európai mindennapokat.


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »