Itt a titok nyitja, amiért Gorka Sebestyén büszke rá, hogy a magyar vitézek nagy családjába tartozik

…1945-ben az istentelen szovjet hordával jöttek a magyarul beszélő idegenek, szovjet állampolgárok: Rákosi, Münnich, Gerő, Nagy Imre, Kádár János és elvtársaik, akik kiölték a magyarságból a nemzet dicsőségét és szent hagyatékát. 1945-ben betiltották a Vitézi Rendet. A hazájukért harcoló hősöket a kommunisták ellenségnek nevezték, börtönbe tették, megkínozták, halálra gyötörtek, felakasztották. Ifj. Gorka Pál látta Rákosi és elvtársai terrorját, és az istentelen kommunisták elleni csoporthoz csatlakozott az egyetemen, a szovjet elnyomás elleni küzdelemhez, 1952-ben. Hamarosan elfogták az ÁVH-sok, és hamis vádakkal börtönbe vetették. Két év magánzárka után éveket töltött felváltva kényszermunkával és a kínzókamrában. 1956-ban a forradalom alatt szabadult a börtönből, és látva, hogy a kommunisták folytatják a hatalmat a szovjetekkel, Londonba menekült, – ott elvette rabtársa lányát, és egy fiú gyerekük született, akit magyarnak neveltek. A fiúnak Sebestyén, Lukács nevet adták…

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia, – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, – érte a magyar harcosok életüket adták, – és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.” (Nobel-díjas Albert Camus)

Ezeréves szolgaságunk utolsó, sovány bére: a „művelt nyugat” kegyelemdöfése. Ébredjünk rá végre, hogy: a közénk furakodott, magyarul beszélő idegenek el akarják velünk feledtetni Árpád dicsőségét és szent hagyatékát, mert ők nagyon jól tudják, hogy a Magyarság karizmájának ereje legyőzhetetlen egységbe tömöríti a Nemzetet. A Szent Hagyományok feledése, sárba tiprása viszont annak a népnek önmaga felett kimondott halálos ítélete, amelyik hagyományaival ezt teszi, hiszen akinek nincs gyökere – annak jövője sincs. Hát válasszatok Magyar Testvérek!

A Feltámadás Fénye és a halál ítélete áll előtettek. Amit megragadtok és magatokévá tesztek – az lesz a Tiétek. Én nem vagyok jós, de úgy látom, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós feledése – a magyar halál. Ébredjünk végre rá, hogy: a közénk furakodott, magyarul beszélő idegenek akarják velünk elfeledtetni Horthy Miklós dicsőségét, és hagyatékát, hogy becstelen tetteiket, az ország kirablását palástolják. Elfeledtetni az Istenbe vetett hitet, a haza-, a felebaráti szeretetet, a szent hagyományokat, melyek a csonka hazában naggyá tették a magyar népet. A kommunisták elhazudták a történelmünket, kiölték a magyarságból a magyarságot. A kommunista métely elhomályosította az ifjúság elméjét, nem tudják az igaz történelmet. A jelenlegi generációnak nincs gyökere, s nincs jövője. Ezen változtatni kell, hogy a magyar népnek legyen jövője!

Árpád fejedelem a Kárpát-medencét választotta, abban a reményben, hogy ott békében, boldogan élhet a magyar nép. Tudjuk, hogy a remény nem valósult meg. 1241-ben jött a „tatárjárás”, – a mongol horda a magyarság 50%-át elpusztította. Erről Rogerius, váradi kanonok így emlékezett meg: „Ebben az évben Magyarországot, mely háromszázötven éven át fennállott, a tatárok hada elpusztította.”

Még fel sem épült az ország a romjaiból, amikor 1365-ben a törökökkel kezdődött el a háború, amely az 1699-es karlócai békével fejeződött be. A törökök elfoglalták az ország több mint 2/3-át. Mikor a törökök Bécset ostromolták, az osztrák, német és lengyel csapatok oly nagy veszteséget okoztak a törököknek, hogy elmenekültek Magyarország területéről is. Sajnos, az ország nem lett szabad, – a Habsburgok uralma alá került. Voltak próbálkozások megszabadulni a Habsburg uralomtól, (Bocskai szabadságharca, Wesselényi-összeesküvés, Thököly-felkelés) de eredménytelenül.

Csak a Rákóczi-szabadságharcot (1703-1711) követő egyezményekben sikerült biztosítani a magyar rendi jogok helyreállítását. Ez nem elégítette ki a magyarságot. 1830-ban gróf Széchenyi István megírta, hogy Magyarországon fontos változásokra van szükség. Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Deák Ferenc, Batthyány Lajos felsorakoztak Széchenyihez. 1848. március 13-án Bécsben kitört a forradalom, aminek hírére március 15-én Pesten is kitört a forradalom. Megalakult a Batthyány-kormány. Bécsben leverték a forradalmat.

Bár a magyar forradalom győzött, az osztrák császárság vissza akarta kényszeríteni a magyarokat a forradalom előtti helyzetbe, s elindította csapatait Magyarországra. A magyar csapatok több csatában megverték az osztrákokat, de Ferenc József császár 1849. május 1-én az orosz cárhoz fordult segítségért, aki 200 ezer katonát küldött a gyéren felszerelt, részben önkéntes magyar katonák leverésére, akik 1849. augusztus 13-án Világosnál letették a fegyvert.

1867-ben megtörtént a kiegyezés, megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia, aminek következménye az I. világháborúban kényszerített részvétel lett. A rövidnek képzelt háború 4 évig tartott, melynek Amerika beavatkozása és a bolsevista forradalom vetett véget.

1918. március 3-án aláírták a breszt-litovszki békét. Ezzel a keleti front megszűnt. A magyar csapatok a németek segítségével kiverték Erdélyből a román csapatokat, és 1917. december 6-án elfoglalták Bukarestet. 1918. május 7-én aláírták a bukaresti békét.

A háborúban a Monarchia gazdasága kimerült, Magyarországon a lakosság életszínvonala mélypontra zuhant. A nép követelte a kilépést a háborúból és a Monarchiából, és az általános-titkos választójogot. Ennek érdekében alakult a Választójogi Blokk, melyet a Polgári Radikális Párt, a Polgári Demokrata Párt és az SZDP fogott össze.

Tisza István 1918. október 17-én elismerte, hogy a Monarchia elvesztette a háborút, de a Választójogi Blokk követeléseit nem teljesítette. 1918. október 24-én a Választójogi Blokk ellenkormányt alakított Nemzeti Tanács néven, és felszólították IV. Károlyt, hogy a Nemzeti Tanácsot hivatalos kormánnyá nyilvánítsa. Az uralkodó vonakodott teljesíteni Károlyiék követeléseit, és október 26-án teljhatalmú magyarországi helytartót nevezett ki József főherceg személyében.

Amikor az ország új vezetője nem kezdett tárgyalásokat a Nemzeti Tanáccsal, kitört a forradalom. A forradalomhoz csatlakozott a frontról hazajött katonaság, akik felesküdtek a Nemzeti Tanácsra, elfoglalták Budapest középületeit. Egy fanatikus csoport meggyilkolta Tisza István volt miniszterelnököt. A forradalom pár nap alatt győzelmet aratott, József főherceg Károlyit nevezte ki miniszterelnöknek.

A balkáni antant erők továbbra is támadták az ország déli határszéleit, ennek megszüntetése érdekében Károlyi Belgrádba utazott, ahol megszületett a Belgrádi fegyverszüneti egyezmény 1918. november 13-án.

Linder Béla hadügyminiszter elrendelte a magyar hadsereg leszerelését. 1918. november 2-án elhangzottak híressé vált szavai: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”

Hírdetés

Az ország védtelen maradt a Belgrádi egyezményt megszegő szerb, román és csehszlovák csapatok támadásával szemben. A szerbek Dél-Dunántúlon a Muraközig, a csehek Miskolc, Salgótarján térségéig nyomultak. A románok elfoglalták Budapestet és Észak-Dunántúlt, a Tiszántúl külön román katonai kormányzó irányítása alatt volt. Vagonok százaiban szállították Romániába az új termést, állatállományt, ipari és közlekedési gépeket. A Nemzeti Múzeum aranykincseinek eltulajdonítását a szövetségi katonai misszió tagja, Bandholtz tábornok akadályozta meg.

Közben Károlyi lemondott, és 1919. március 21-én Budapesten szórólapokon tudatták, hogy a kommunisták és a szociáldemokraták átvették a hatalmat. Kun Béla kommunista vezető kikiáltotta a Tanácsköztársaságot.

Megindult az államosítás. Kártérítés nélkül állami tulajdonba vették a 20 főnél nagyobb létszámú üzemeket, gyárakat. Államosították az áruházakat, földbirtokokat, iskolákat, a színházakat, mozikat, könyvtárakat, műkincseket, gyógyszertárakat, lakóházakat, kisiparosok műhelyeit és szerszámait, pénzintézeteket, ipari, bánya- és közlekedési üzemeket. Kisajátították a közép- és nagybirtokokat. A földosztás elmaradása miatt a földre hiába váró földműves-rétegek fokozatosan kiábrándultak a proletárdiktatúrából.

A Tanácsköztársaság csapatai kezdetben sikeres csatákat vívtak, de a román túlerő meghátrálásra kényszerítette őket és 1919. augusztus 4-én ellenállás nélkül bevonult Budapestre. A Tanácskormány augusztus 1-én lemondott és Bécsbe menekült. A szociáldemokrata politikusokból álló Peidl-kormány vette át a vezetést.

Három és fél hónap alatt Magyarországon három hatalmi központ alakult ki: az egyik a megszálló román csapatok, második a budapesti Peidl-kormány, harmadik a Friedrich-kormány. Az utóbbi megindította a forradalmak és a Tanácsköztársaság résztvevőinek felelősségre vonását. Közben 1919. április 12-én Bécsben gróf Bethlen István antibolsevista kormányt szervezett a Tanácsköztársaság megdöntésére. Gróf Károlyi Gyula 1919. május 5-én Szegeden alakított ellenkormányt, ugyancsak a proletár-diktatúra megdöntése céljából. A két csoport hamarosan összehangolta a munkát a közös célok érdekében, de az antant 1919. augusztus 19-én feloszlatta őket.

Ekkor Horthy Miklós, aki a románok által megszállt Kenderes miatt Szegeden tartózkodott, jött Magyarország megmentésére. Megszervezte a Nemzeti Hadsereget, és 1919. november 16-án Horthy Miklós darutollas és Bocskai-sapkás hadserege élén, fehér lovon bevonult Budapestre. Megmentette a Trianonban szétdarabolt, a csehek, románok, szerbek által kifosztott, letarolt csonka, de 1699 óta független Magyarországot.

Lehetetlennek látszott a vasúttól, nyersanyagtól megfosztott, az idegen hordák, majd az istentelen kommunisták által szétzüllesztett csonka országból egy ép országot teremteni, de Horthy Miklós, Isten és az igazi magyarok segítségével megteremtette.

E rövid írásban nincs lehetőség leírni érdemeit, csak azt, hogy a magyar megmaradásért hősiesen küzdők elismeréséül Vitézi Rendet alapított 1920-ban. Ezzel kapcsolatban folytatódik ez az írás.

Horthy tudta, hogy mi a harc, súlyosan megsebesült, de tovább folytatta a harcot. Többek között vitézzé avatták Gorka Pált az I. világháborúban tanúsított hősiességéért. A vitézi cím apáról a legidősebb fiúra száll.

1945-ben az istentelen szovjet hordával jöttek a magyarul beszélő idegenek, szovjet állampolgárok: Rákosi, Münnich, Gerő, Nagy Imre, Kádár János és elvtársaik, akik kiölték a magyarságból a nemzet dicsőségét és szent hagyatékát. 1945-ben betiltották a Vitézi Rendet. A hazájukért harcoló hősöket a kommunisták ellenségnek nevezték, börtönbe tették, megkínozták, halálra gyötörtek, felakasztották.

Ifj. Gorka Pál látta Rákosi és elvtársai terrorját, és az istentelen kommunisták elleni csoporthoz csatlakozott az egyetemen, a szovjet elnyomás elleni küzdelemhez, 1952-ben. Hamarosan elfogták az ÁVH-sok, és hamis vádakkal börtönbe vetették. Két év magánzárka után éveket töltött felváltva kényszermunkával és a kínzókamrában. 1956-ban a forradalom alatt szabadult a börtönből, és látva, hogy a kommunisták folytatják a hatalmat a szovjetekkel, Londonba menekült, – ott elvette rabtársa lányát, és egy fiú gyerekük született, akit magyarnak neveltek. A fiúnak Sebestyén, Lukács nevet adták. Gorka Sebestyén a londoni egyetem filozófiai és teológiai karán szerzett diplomát. A brit hadsereg terrorelhárító részlegének tartalékos tagja volt. 1992-ben szüleivel visszaköltözött Magyarországra, hogy segítsék építeni az országot.

Gorka Sebestyén főelőadóként bekerült az Antall-kormány Honvédelmi Minisztériumába. Később a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiához tartozó Stratégiai Védelmi Kutató Intézetben volt tudományos munkatárs. Ezután a Budapesti Corvinus Egyetemen védte meg PhD disszertációját a terrorizmus témakörében. Tagja volt az 1996-ban alapított Magyar Politikai Intézetnek, és a Fidesz szakértője volt biztonságpolitikai kérdésekben. 2003-ban erőteljesen bírálta a Fidesz Amerika-ellenességét. A Fidesz 2006-os választási veresége után a hvg.hu-ra írt cikkében élesen bírálta Orbán Viktor politikáját a párton belüli demokrácia hiánya, USA-ellenessége és oroszbarátsága miatt, – a közéletből távozásra szólította fel.

Gorka Sebestyén Demokratikus Koalíció néven új pártot alapított, de látta, hogy a népet elnyomó, országrabló kommunisták által megfélemlített néppel nem lehet demokráciát csinálni, s megszüntette a próbálkozást. 2008-ban amerikai feleségével az Egyesült Államokba távozott, ahol közösen indították el a Knowledge Group nevű „thinktank”-et. Emellett tanított a washingtoni National Defense University-n és részt vett a hadseregen és a titkosszolgálatokon belüli kiképzésben. Nemzetbiztonsági szerkesztőként és rovatvezetőként bekapcsolódott a Breitbart internetes újság munkájába, – ez a portál az „alternatív jobboldal” szócsövéből az elnökválasztási kampány idején Donald Trump egyik vezető orgánumává alakult át. Gorka az amerikai média más intézményeiben, tv-csatornákon is aktívan részt vett a kampányban Trump oldalán. Az új elnök beiktatásának napján bocskai-viseletben, vitézi jelvénnyel nyilatkozott az amerikai jobboldali Fox News tv-csatornának. President Donald Trump appointed v. Dr. Sebastian Gorka to be his deputy assistant. Vagyis Trump elnök magához vette tanácsadónak. Erre kitört a háború.

A magyarul beszélő idegenek Lili Bayer-rel az élen elkezdték a támadást Horthy Miklós, Gorka Sebestyén és a Vitézi Rend ellen. Mint náci, Horthy ölte meg Ábelt, nem Kain, ő felelős a holokausztért, – aki őt követi, el kell tüntetni a föld színéről. A jó náci a halott náci – mondta a söpredék. Lilihez csatlakozott egy pár analfabéta szenátor és rádióbemondók, követelték, hogy Gorkát távolítsák el a Fehér Házból.

Magyarországon nem akadt, aki a magyar Gorka érdekében szólt volna. Orbán Viktor kijelentette, hogy Horthynak le kellett volna mondania, mikor a németek megszállták az országot, – ő nem járul hozzá, hogy szobrot állítsanak Horthynak. Nos, ezzel a bölcsességgel hogyan lehet országot vezetni? De igen is lehet, – mondta egy Fideszes, – itt a bizonyíték, nézd meg, mert Magyarország jobban teljesítl

Az ifjú kommunisták arra vártak, hogy befagyjon a Duna és azon kiáltsák ki a Tanácsköztársaságot. Közben kiloccsant a kommunista métely, az elbutított nép azt sem tudja, mi a náci, de fújja a kommunista szólamot.

Egy igaz magyarnak nincs szüksége mások védelmére, vitéz Gorka Sebestyén megvédte magát, május 22-én a Fehér Házból kommentálta Trump elnök érkezését Jeruzsálembe.

v. Julius Gy. Bogár

Közreadja: MVSZ


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »