Itt a Szabad Európa Rádió

Itt a Szabad Európa Rádió

Arra készül a Szabad Európa Rádió, hogy nem egészen egy év múlva visszatérjen az immár kevésbé szabad Magyarországra, habár a mostani magyar kormány valószínűleg sértésnek veszi, hogy az Egyesült Államok a demokrácia érdekében újraindítja a magyar nyelvű adásokat. De az ügy amerikai gazdája, egy független szövetségi intézmény reagálni kíván arra, hogy Magyarország távolodik a szabad és nyitott kormányzástól. Ám a lépés csapást mér arra, hogy Trump kezet nyújtott a szélsőjobbos Orbán Viktornak. A végső szót a Kongresszusnak kell kimondania – várhatóan még ebben a hónapban. De az érintett Globális Média Ügynökség igazgatója azt mondja, hogy a törvényhozók közül igen sokan támogatják az elképzelést. Ezt megerősítette Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute kutatója, mivel egyre több honatya látja úgy, hogy a magyaroknál és a lengyeleknél veszélyben van a demokrácia.

Kezdetben a magyar SZER költségvetése nagyjából 750 ezer dollár volna, és irodát nyitnának Budapesten. A rajt előreláthatólag jövő májusban lesz, a teljes szolgáltatás pedig éppen egy év múlva indulna. A helyzet megvilágítására a lap megjegyzi, hogy Orbán szövetségesei ellenőrzik a magyar sajtó javarészét, ezek a szerkesztőségek visszhangozzák a gyűlöletbeszédet, terjesztik az etnikai identitás politikáját és az összeesküvés elméleteket, szajkózzák az antiszemita közhelyeket, illetve a szélsőséges retorikát, hogy ezzel is támogassák a Fideszt.

Hírdetés

A budapesti amerikai nagykövet igyekezett bagatellizálni a döntést, hogy újra Magyarországra települ a rádió. Illetékesek szerint bizalmas megbeszélésen igyekezett biztosítékokat kapni, hogy a műsorok nem a magyar kormányról szóló kedvezőtlen hírekre összpontosítanak, nem az oknyomozó újságírás áll majd a munka előterében, és hogy a működés nem keresztezi majd az ő erőfeszítéseit. Bele azonban nem avatkozhat a rádió dolgaiba. Krekó Péter szerint a magyar sajtóviszonyok igencsak emlékeztetnek arra, ami Oroszországban van, arról nem beszélve, hogy nálunk a kormánybarát média sok-sok orosz anyagot vesz át. Így arról, milyen mértékben hanyatlik a Nyugat a migráció, a multikulti és a túlzott liberalizmus miatt. Charles Gáti kifejtette: legfőbb ideje visszaküldeni a SZER-t Magyarországra.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »