Itt a pontos időpont, ekkor fogadja Trump Orbánt – íme a találkozó fontosabb témái

Hétfőn találkozik Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök Washingtonban.

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke magyar idő szerint 20 órakor fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Fehér Házban. A találkozón részt vesz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

Hírdetés

A két vezető négyszemközti találkozója után rövid sajtónyilatkozatot ad majd, ezt követően pedig a magyar és az amerikai delegáció plenáris ülésen vesz részt – közölte a közmédia helyszíni tudósítója.

A tervek szerint a két politikus az energiabiztonságról, a védelmi együttműködésről, a kétoldalú kapcsolatokról, valamint a regionális biztonsági kérdésekről egyeztet – hangzott el az M1 Híradójában.

Utoljára 14 éve járt magyar miniszterelnök hivatalos látogatáson az amerikai elnöknél. Magyarics Tamás Amerika-szakértő az M1-en azt mondta: Magyarország és az Egyesült Államok jelenlegi vezetése sok kérdésben hasonlóan gondolkodik.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »