Itt a magyar kezdő a szerbek ellen

Itt a magyar kezdő a szerbek ellen

Noha a magyar labdarúgó-válogatott éllovasként várja a második szerbek elleni csoportrangadót az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem áll fenn az elbizakodottság kockázata.

„Nem áll fenn a kockázata, hogy a játékosok elbizakodottak lennének. Látom, hogy megvan bennük a megfelelő magabiztosság és önbizalom, de még hat pontot kell szereznünk a hátralévő négy mérkőzésen” – jelentette ki a pénteki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki immár magyar állampolgársággal is rendelkezik.

Fontos találkozónak titulálta a szerbek ellenit, amelyen a nemzeti együttes természetesen megpróbál győzni, de szerinte ez „egyáltalán nem lesz sétagalopp”. Úgy vélte,

„benne van a pakliban a vereség is”.

„Mi nem a fenomének csapata lettünk, de jó futballistákból álló, összeszokott együttest alkotunk. Szerbiának több élbajnokságban játszó labdarúgója van, de a magyar válogatott sajátossága, hogy erős a vágy a megméretésre, illetve senkitől sem fél” – jelentette ki Rossi.

Telki, 2023. október 13.  Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajtótájékoztatón a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Telki Edzőközpontjában 2023. október 13-án. Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a nemzeti csapat Szerbiát fogadja a Puskás Arénában október 14-én.  MTI/Koszticsák Szilárd

Telki, 2023. október 13. Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajtótájékoztatón a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Telki Edzőközpontjában 2023. október 13-án. Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a nemzeti csapat Szerbiát fogadja a Puskás Arénában október 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Marco Rossi arról is beszélt, hogy „jól áll a válogatott a támadó harmadban”, ezért „több jó lehetőség közül választhat”. A Liverpoolban kissé hátrébb futballozó Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban pedig az az elképzelése, hogy minél ügyesebb valaki, annál több labdaérintése legyen, ezért „egész pályás” játékosként tekint rá, akinek szerepe van a védekezésben, a támadásépítésben és a befejezésben is, mert mindenben nagyon ügyes.

Hírdetés

„Willi Orbán kiesése óriási érvágás,

de vannak olyan játékosok a keretben, akik megfelelően tudják pótolni. De nem is egy személyben kell helyettesíteni, hanem az egész csapatnak tenni kell azért, hogy ne érezzük meg a hiányát” – mondta Dibusz Dénes azzal kapcsolatban, hogy a lipcsei védő kiesésével a hátsó alakzat megszokott összeállításán változtatni kell.

„Közeledünk a selejtezősorozat végéhez, ezért minden meccs egyre inkább felértékelődik. Jól állunk, de be kell bizonyítani, hogy nem véletlenül vagyunk az éllovas pozícióban. Azzal a reménnyel és céllal lépünk pályára, hogy megszerezzük a három pontot” – mondta határozottan a 32 éves hálóőr.

Dibusz úgy vélte, „joggal és okkal” bizakodhatnak az egyenes kijutásban, ugyanakkor szerinte a szerbek idegenbeli legyőzésével az erőviszonyok nem változtak, semmivel sem mondaná magukat esélyesebbnek.

A telt házas Puskás Arénában szombaton 20.45-kor a francia Francois Letexier sípjelére kezdődik a magyar-szerb csoportrangadó.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego, Styles, Nagy Á., Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »