Itt a harmadik vízháború?

Itt a harmadik vízháború?

Több mint százezer családot sújt a vízhiány Bolíviában. A hatóságok fejadagokat vezettek be, és teherautókról osztják a vizet. A kormány szerint a szárazság oka a globális felmelegedés.

A dél-amerikai országban akkora a szárazság, hogy a hatóságok fejadagokat vezettek be a vízre, és teherautókon osztják szét őket.   „Hat napig nem adtak vizet. Aztán jött egy teherautó, de az csak koszos vizet adott. Úgyhogy a férjem elment egy másik városba, hogy onnan hozzon vizet. Örülök, hogy van egy kisteherautónk, hogy ide tudjuk hozni” – nyilatkozta egy La Paz-i lakos.

A főváros környéki három nagy tározóban már alig van víz, és csupán néhány százalékos kapacitással tudnak működni. A vízhiány már több mint 125 ezer családot sújt. A lakosok egyre dühösebbek: egy időre túszul ejtették a vízügyi minisztert, és az utcán tüntettek a kormány intézkedése ellen. „Vízre van szükségünk, ezért tiltakozunk úttorlaszokkal. Nem volt víz hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken. Nagy a számla, de a víz, ami jön, az piszkos, sárga. És most ezt kell meginnunk” – panaszolta egy tüntető.

Hírdetés

A kormány szerint a vízhiány oka a globális felmelegedés. Az Andokban lévő gleccserek 30-50 százaléka elolvadt a hetvenes évek óta, a következő években pedig további jelentős csökkenés várható. „Helikopterről megnéztem környéket, és azt láttam, hogy a szárazság terjed. De ezért nem egymást kell okolnunk. Ez a globális felmelegedés” – hangsúlyozta Evo Marales elnök.

Bolíviában már nem először vonulnak utcára az emberek a vízért. 1999-ben és 2004-ben úgynevezett vízháború tört ki az országban, mivel az ország akkori vezetés privatizálta a vízellátást, és még az esővíz gyűjtését is megtiltották. A hatalmas tiltakozások miatt a vízügyi cégek végül visszakerültek az állam kezébe.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »